Idén szeptember 8-án, Kisboldogasszony napjának estéjén tucatnyi ember gyűlt össze a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Kongregációjának nyíregyházi rendházánál. Rubóczkiné Kiss Hajnalka személyes hangú beszámolóját és interjúját olvashatják.
A Gárdonyi Gézán szocializálódott ember képzeletében a rendházak vastag falú, csendes, városszéli épületek lennének, ám a valóság jócskán rácáfol erre a képre. Az érkezők egy belvárosi társasház emeletére, egy puritán, ámde barátságos kis lakásba igyekeztek, ahol Tomka Magdolna nővér ünnepelte 25 éves fogadalmi jubileumát barátai és rendtársai körében.
Napjainkban, amikor a mindent átható individualizmus egyre inkább háttérbe szorítja az elköteleződést, az odaadást és az alázatot, talán még nagyobb jelentőséggel bír egy ilyen ünnep. Magdi nővér – ahogy mindenki szólítja – már negyedszázadot töltött hűségben az Úr mellett járva, embertársai szolgálatában. Erről a lelket formáló, gyönyörű útról faggattam.
– Mennyire volt könnyű igent mondanod az Úr hívására 25 évvel ezelőtt?
– A noviciátus során már számoltam a napokat, hogy mikor tehetek végre fogadalmat…
– Milyen folyamat előzte meg ezt az igent?
– Lépésekből áll minden út… Mindig is édesanyai hivatásra készültem, sosem gondoltam szerzetességre, de a Jóisten lépésről lépésre vezetett. Először megértettem a Vele való kapcsolatom szorosabbá válása során, hogy Ő mindig jót akar nekem. Aztán, hogy sose kér olyat, amivel nem tesz boldoggá (itt nem a felszínes, könnyű jókedvre gondolok, hanem az esetenként átszenvedett nehézségeket is magába foglaló, Benne gyökerező boldogságra), és hogy mindig tiszteli, és meghagyja szabadságomat; dönthetek mellette, és dönthetek ellene is. Jézus kitartó csendes udvarlásával célt ért – mély örömmé vált bennem a lehetőség, hogy igent mondjak szerzetesi meghívásomra.
– Miért éppen A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Kongregációjára esett a választásod?
– Egy hétköznapok lelkigyakorlatán vettem részt, mely során mélyen megérintett, hogy a lelkigyakorlat folyama, a személyes kíséret micsoda fantasztikus lehetőség abban, hogy segítek az embereknek megtalálni Istent, személyes útjukat, hivatásukat, helyüket a világban. Akkor éreztem, „ez az!”, ezt akarom élni én is, segíteni, hogy megtalálják „teremtettségük célját” a rám bízottak, akik a tisztulás útját járják; akik krízisekben, nehéz helyzeteken átmenve a növekedést, életet keresik.
– Az elmúlt 25 év alatt melyek voltak azok a dolgok, amiket elhagytál, letettél az úton, és melyek voltak azok, amelyekkel gazdagodtál?
– Magyar-német szakos tanárként léptem be a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Kongregációjába. Identitásom része volt akkor ez a tény. Aztán a Sapientiát elvégezve hittanárként a hit, az Istennel való kapcsolatom átadása volt nagyon fontos. Most egyre erősebben kristályosodik bennem, hogy nem az a fontos, hogy mit teszek – bár mindig azt kérdezik, hogy segítőnővérként mit dolgozok –, hanem, hogy tudok-e úgy a világban LENNI (nem tenni…) hogy Ő (Isten) tudjon rajtam keresztül az emberekhez eljutni.
– A hosszú időt együtt töltött házaspároktól rendszerint megkérdezik, hogy változott- e a szerelmük az együtt töltött évek alatt. Én azt kérdezem tőled, változott-e a hited, a Jézushoz való kapcsolatod ez alatt a negyedszázad alatt.
– Igen változott. Szerzetességem kezdeti éveiben, ifjonti lelkesedésemben gyakran én tudtam „jobban”, mi az Úr akarata az életemben. Aztán ahogy teltek az évek, ez egyre inkább megbeszélés tárgya lett, s most már – s remélem ez még növekedni fog – egyre gyakrabban nemcsak őáltala, hanem őbenne és ővele sikerül tennem, amit teszek.
– Tervezi-e a szerzetesnővér a jövőt?
– Sokszor „bosszantom” a környezetemet azon kijelentésemmel, hogy „csak a jelen pillanat létezik.” Ez mély meggyőződésem. Természetesen van egy határidőnaplóm, és mint bárki más, tervezem a következő napirendi pontokat, és a munkahelyi kötelezettségek, rendi feladataim adnak egy konkrét keretet, de próbálom mindezt azzal a nyitottsággal megélni, hogy Isten felülírhassa terveimet.
– Van-e valami hivatásoddal kapcsolatos, jövőre vonatkozó vágyad?
– Amit a jubileumi imámban megfogalmaztam. Elég hosszú a „lista”, de hátha valamennyit meg tudunk (Vele) valósítani a következő 50 évben.
– És végezetül mit üzensz annak a fiatal lánynak, akiben talán éppen most, a cikk olvasására valami megmozdul, és úgy lehetségesnek tartja, hogy a szerzetesnővéri életpálya az ő útja?
– Azt üzenem neki, hogy induljon el bátran Vele, mindig csak a következő lépésre figyelve, és higgye el, hogy Isten tökéletesen ki tudja bontakoztatni életét, bármely élethivatásra, legyen az az anyaság vagy a szerzetesség, mert Isten mindenkit boldoggá akar tenni. Merjen másokért élő emberré válni!
A jubileumi hálaadó szentmisén Szenes István atya úgy fogalmazott, hogy azon a napon az egybegyűltek nem Tomka Magdolna nővért ünnepelték. Egy szétosztott életnek örvendeztek. Ezt a szétosztott életet mi sem jellemzi jobban, mint a Magdi nővér által közreadott ima:
Uram, Jegyesem – Akit szeret a lelkem!
Feláldozó, elítélni nem tudó,
életben tartó barátságodra hálásan válaszolva
felajánlom magam, ha az tetszésedre van.
Emberi határaimmal, kétségeimmel együtt,
használj ott – ahol gondolod,
úgy ahogy gondolod,
addig, amíg gondolod.
Formálj, csiszolj, gyalulj, hogy tenyeredbe simulva egyre jobb eszközöd legyek.
Szelíd és alázatos szívű Jézus!
Formálj engem Szent Szíved szerint:
– hogy bizalomból, és ne biztonságból éljek;
– hogy Téged sugározva a világba, finom, érzékeny szeretettel észrevegyem teremtett világod jóságát;
– vállalva kicsinységedet, szegénységedet és törékenységedet dicsérő szavaddá váljak:
– felismerjem és elismerjem társaim belső szépségét és növekedését;
S mindig reményedet vigyem a reménytelenül úton levőknek.
Add meg a kegyelmet, hogy érzéseid részeseként élhessek:
– akkor hallgassak, amikor Te hallgatnál,
– akkor és úgy szóljak, amikor és ahogyan Te szólnál,
– az fájjon, ami Neked fáj.
– Hogy kibírjam Veled, amikor „semmi sem történik”,
s türelemmel kivárjam Veled, míg „kicsírázik a mag”.
– Hogy a Te megbocsátásoddal forduljak az emberek felé, minden neheztelést félretéve;
– Hogy Veled éljem a jelen pillanat „menyegzős lakoma” örömét,
vagy a megkötözöttség tehetetlenség fájdalmát
– tudva, hogy Te mindig velem vagy.
Amen
Szerző: Rubóczkiné Kiss Hajnalka
Forrás és fotó: Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »