Szeptember 25-én harmadszor rendezték meg az egyházmegyei nemzetiségi napot Felsőszölnökön, szlovén, német és horvát ajkú hívek részvételével.
A szentmisét Peter Štumpf SDB muraszombati püspök és Székely János szombathelyi megyéspüspök mutatta be a megjelent atyák koncelebrálásával.
Székely János prédikációja elején mindegyik etnikumot a maga anyanyelvén köszöntötte, majd felhívta a figyelmüket arra, hogy ők Magyarország kincsei. Ezután mindegyik népcsoport egy kiemelkedő alakját – köztük Széchenyi Istvánt, „a legnagyobb magyart” – állította példaképként az összegyűltek elé.
A szentmise után megáldották a felújított plébániatemplomot, valamint a háborús emlékművet, majd sor került Kühár-emlékház átadására.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »