Nyitókép: TASR/Jakub Kotian
Eduard Heger (OĽaNO) szlovák kormányfő csütörtökön Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő elé terjesztette azokat a kedvező utazási feltételeket, amelyekben Szlovákiának már Csehországgal, Magyarországgal, Ausztriával és Horvátországgal is sikerült megállapodnia. Szlovákia ugyanezeket az előnyöket kínálja Lengyelországnak is, és szeretné, ha Lengyelország is csatlakozna ehhez a megállapodáshoz.
Heger a csütörtöki lengyelországi hivatalos látogatása során tájékoztatta lengyel kollégáját a Magyarországgal, Ausztriával, Csehországgal és Horvátországgal kötött megállapodásról, amelynek értelmében a beoltott szlovák állampolgárok anélkül utazhatnak nyaralni ezekbe az országokban, hogy negatív tesztet kellene felmutatniuk, vagy karanténba kellene vonulniuk. A feltétel azokra az állampolgárokra vonatkozik, akiknek az első oltásuk beadása után legalább 22 nap telt el.
A szlovák kormányfő azt szeretné, ha a szlovák állampolgárok ilyen feltételek mellett léphetnének be Lengyelország területére is, a lengyel állampolgárok pedig Szlovákiába.
Heger a látogatása során kiemelte, hogy Lengyelország nagyon fontos szomszédunk és a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerünk.
„Gazdasági és politikai téren is együttműködünk, de a kultúra és a nyelv is összeköt bennünket, ami mindkét ország idegenforgalmának segít”
– mondta Heger, aki egyúttal azt is kiemelte, hogy tavaly több mint 100 ezer lengyel állampolgár látogatott Szlovákiába.
A partnerek az energetikáról, a bilaterális és a határokon átívelő együttműködésről is tárgyaltak. Heger ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ebben az évben több tucat projekt kerül befejezésre, többek között a 250 kilométer hosszú kerékpárút a Tátra körül.
Csütörtöki lengyelországi látogatása során Heger megkoszorúzta az 535. számú szlovák szakasz emlékművét és az ismeretlen katona sírját. Meglátogatta a varsói Szlovák Intézetet, majd Andrzej Duda lengyel elnökkel is találkozott.
Teraz.sk/Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »