Először találkozhatott a fradistákkal és az újságírókkal Peter Stöger, a Ferencvárosi Torna Club új vezetőedzője. Az FTC facebook oldalán közvetített sajtótájékoztatón támadófutballt ígért Peter Stöger.
Erre abszolút alkalmas a keret, ezért az OTP Bank Ligában mindenképpen a offenzív játékot akarjuk képviselni. Természetesen a nemzetközi kupákban már inkább a riválisokhoz kell majd alkalmazkodni
– tette hozzá Peter Stöger.
Az lila-fehér bécsi klubtól, az Austria Wientől érkezett 55 éves osztrák tréner szerint, Magyarországon a Ferencvárosé a legjobb csapat, így kizárólag rajtuk múlik a sorozatban negyedik bajnoki cím, persze lesznek kihívóik.
Célunk az újabb bajnoki arany és az, hogy nemzetközi szinten is megfelelően képviseljük a Fradit lehetőleg valamelyik sorozat csoportkörébe jutva
– közölte Stöger.
A korábban a Bundesligában az 1. FC Köln és a Borussia Dortmund, legutóbb pedig az osztrák Austria Wien csapatánál dolgozó edző úgy vélte, a magyar futball az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül, kicsit hasonló az osztrákhoz, ahol két-három kiemelkedő együttes van, az élen a Red Bull Salzburggal, amely Ferencvároshoz hasonlóan uralja jelenleg az ottani mezőnyt.
Szeretek fiatal játékosokkal együtt dolgozni és a hosszú távú célok között szerepel az is, hogy saját nevelésű magyar futballistákat építsek be a csapatba
– mondta a Fradi új edzője.
Kérdésre válaszolva Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója reagált azokra a hírekre, miszerint Rebrov elsősorban azért nem jött ki a vezetőség egyik tagjával, mert a tudta nélkül hoztak játékost a csapathoz. Az FTC Zrt. vezérigazgatója – így cáfolva Rebrov korábbi állítását – kijelentette, a klubnál mindig is egy csapatmunka végén, a vezetőedző bevonásával szerződtettek új futballistákat.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »