Csaknem nyolc hónapja először kétezernél kevesebb ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) egy nap alatt Németországban a kedden közölt hivatalos adatok szerint.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 1911 fertőződést mutattak ki PCR teszttel.
Ez az egy héttel korábbi 4209-hez képest 55 százalékos, a két héttel korábbi 6135-höz képest 69 százalékos, az egy hónappal korábbi 10976-hoz képest 82 százalékos csökkenés.
A napi új regisztrált fertőződések száma csaknem nyolc hónapja, tavaly október 5-én volt kétezer alatt, akkor 1382 lelet volt pozitív.
Időközben átvonult az országon a járvány második hulláma,
majd kibontakozott a harmadik hullám, amely az utóbbi hetekben egyre inkább enyhül.
Az RKI és az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) adatai alapján Németország kisebb áldozatokkal vészeli át a vírus B.1.1.7-es jelzésű, úgynevezett brit változatának szétterjedése révén kibontakozott harmadik hullámot, mint a kevésbé veszélyesnek tartott vírusvariánsok által okozott másodikat.
Így például a vírus okozta betegség (Covid-19) miatt intenzív kórházi ápolásra szoruló fertőzöttek száma a harmadik hullámban 5000 körül tetőzött, míg a második hullám legsúlyosabb szakaszában megközelítette az 5800-at.
A harmadik hullám megfékezésére bevezették az alapesetben tartományi hatáskörbe tartozó járványügy szabályait országos szinten egységesen szigorító úgynevezett vészfékrendszert,
amely a többi között éjszakai kijárási korlátozásokat ír elő arra az esetre, ha tartósan száz fölé emelkedik a hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis az utóbbi hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma.
Ezt a rendszert várhatóan napokon belül az ország teljes területén le lehet állítani, mert a hét végén az utolsó tartományban, az ország keleti részén, az egykori NDK területén fekvő Türingiában is 100 alá süllyedt a mutató értéke.
A legtöbb tartományban már a pünkösdi hosszú hétvégre sikerült a korlátozások lazításához szükséges szintre csökkenteni a fertőzésgyakoriságot,
Berlinben például megnyitottak a múzeumok, a strandok, a kertmozik és a vendéglők teraszai, kerthelyiségei.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »