Az Európai Unió képes lesz elegendő koronavírus elleni oltóanyagot gyártani, hogy megvalósítsa azt a célját, hogy az európai felnőtt lakosság legalább 70 százalékát július közepéig beoltsák – közölte Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos a To Vima című görög napilapnak adott, vasárnap megjelent interjúban.
Thierry Breton kijelentette: az Európai Bizottság biztos abban, hogy az Európai Unió területén gyártott oltóanyagokkal megvalósítható az európai felnőtt lakosság immunizálására vonatkozó, július közepéig elérni kívánt cél.
Az uniós bizottság a második negyedévre több mint 400 millió adag koronavírus elleni oltóanyag beadásával számol,
ehhez azonban a „tagállamoknak készen kell állniuk az oltási kampányaik felgyorsítására” – húzta alá.
Kiemelte
Európában az oltóanyaggyártás havonta megduplázódik a gyógyszergyártóknak az unió területén található 53 gyártóüzemében.
Az év végéig újabb gyártósorok üzembe helyezésével az éves termelési kapacitás el fogja érni a hárommilliárd adagot – tette hozzá Breton.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken közölte: átlépte a 150 milliót az uniós tagországokba szállított oltóanyagdózisok száma, ami ez idáig 123 millió ember beoltását tette lehetővé a közel 450 millió lakosú Európai Unióban. Kiemelte, hogy az EU a beoltottság tekintetében a világ harmadik régiójává vált az Egyesült Államok és Kína után.
Arra is emlékeztetett, hogy az uniós bizottság április közepén kötött megállapodást a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal a koronavírus elleni oltóanyagaik szállításának gyorsításáról. A szóban forgó 50 millió adag vakcinát a vállalatok eredetileg 2021 negyedik negyedévében tervezték leszállítani a szerződésben szereplő 200 millió adag mellett, az oltóanyag azonban már a második negyedévben a tagállamok rendelkezésére áll majd.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »