A Jobbik online petíciót indít annak érdekében,
hogy – minimum – a járványügyi veszélyhelyzet végéig ne lehessen kilakoltatni embereket az utcára. A párt alelnöke, Z. Kárpát Dániel mai sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, miközben dúl a koronavírus-járvány, két hét múlva lejár a kilakoltatási moratórium, amely átmenetileg védte a magyar családokat attól, hogy elhelyezés nélkül kitehessék őket az utcára.
Z. Kárpát Dániel felidézte azt is, hogy a Jobbik szakértői csapata az elmúlt években félszáz kilakoltatáson vett részt, volt ahol sikerült javítani a helyzeten, másol nem, éppen ezért lenne a párt szerint szükség egy új elszámolási törvényre. Ez a jogszabály a hitelkárosultakat visszahelyezné az eredeti pozíciójukba, és kártalanítaná őket az elszenvedett veszteségeikért.
A politikus emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz-KDNP lepaktált a bankokkal, mindenben az ő érdekeiket képviseli a károsultakkal szemben.
2010 óta már több mint 18 ezer családot távolítottak el az otthonából.
A Jobbik kiáll a családokért, és az online petícióval azt szeretnék elérni a hónap végéig, hogy a kormányzat hosszabbítsa meg a kilakoltatási moratóriumot legalább a járványügyi veszélyhelyzet végéig.
„Magyar család ne kerülhessen utcára egy járvány közepén, mert ezt úgy hívnák, hogy gyilkosság, a Jobbik nem fog asszisztálni ehhez”
– szögezte le Z. Kárpát Dániel.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »