Értetlenségének adott hangot Andrej Babis cseh miniszterelnök afelett, miként közölhette az unió soros elnökségét betöltő Portugália, hogy megszületett a tagországok egyezsége hárommillió adag Pfizer/BioNTech-vakcina szolidáris alapon történő szétosztásáról a koronavírus-járvány miatt a "leginkább rászoruló" országok között. Babis arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyezséget három érintett tagállam – Ausztria, Csehország és Szlovénia – elutasította.
Andrej Babis a CTK hírügynökségnek pénteken továbbított nyilatkozatában úgy vélte: a vakcinaelosztás kulcsa "nem szolidáris és nem kiegyensúlyozott". A cseh kormányfő szerint az ismertetett megoldás "a nagy államok nyomására és erővel történt."
Cseh ellenzéki politikusok nyilatkozataikban bírálják a kormányfőt, azt állítják, hogy a vakcinaelosztásról folytatott tárgyalásokon Babis csődöt mondott, és botrányos vereséget szenvedett.
Az ismertetett megoldásból kitűnik, hogy Csehország csak lakosságarányos számú vakcinát kap, és semmi többet – jegyezte meg a CTK. Az EU 19 tagországa Szlovákia, Bulgária, Horvátország, Észtország és Lettország javára lemondott a nekik járó vakcinák egy részéről.
"A szolidaritás csak a sajtónyilatkozatokban nyilvánul meg. A zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásokon semmiféle szolidaritás nem létezik" – írta Babis nyilatkozatában.
Babis szerint Csehország nem ért egyet a vakcinák elosztásának tervezetével. "Ausztria és Szlovénia sem ért vele egyet. Nem értem, hogyan közölhette Portugália a kompromisszum elérését, amelyhez minden ország egyetértése szükséges, amikor azt nem hagytuk jóvá" – olvasható a cseh kormányfő nyilatkozatában. Szerinte a megoldás rossz és kiegyensúlyozatlan.
A cseh miniszterelnök szerint a tárgyalások során eluralkodott az a törekvés, hogy megbüntessék Sebastian Kurz osztrák kancellárt azért, hogy korábban nyíltan felszólalt a vakcinák egyenlőtlen elosztása ellen az EU-ban.
A legnagyobb probléma abban rejlik – véli Babis – hogy a rendszer csak azoknak az országoknak nyújt kompenzációt, amelyek eredetileg kevés Pfizer-vakcinát rendeltek.
A brüsszeli Politico hírportál a tárgyalások eredményét Sebastian Kurz, Andrej Babis és Janez Jansa szlován kormányfő "csúfos vereségeként" minősítette – írta a CTK hírügynökség. A legnagyobb vesztes eszerint Babis, akinek hozzáállása következtében Csehország 70 ezer vakcinát vesztett. Ausztria és Szlovénia a kompromisszum elutasítása ellenére valamivel többet kaptak, mint ami megillette volna őket.
Az ellenzéken kívül Jan Hamácek, a kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke, kormányfőhelyettes is azt állította, hogy a vakcinák elvesztése egyértelműen Andrej Babis számlájára írható. Hamácek a Twitteren azt írta, hogy Babis a kormánnyal való egyeztetés nélkül tárgyalt a kérdésben. "Neki kell ezért megmagyaráznia az embereknek, miért vesztettünk el 70 ezer vakcinát" – jegyezte meg a kormánykoalíciós pártelnök.
Tomás Petrícek szociáldemokrata külügyminiszter szintén a Twitteren azt állította, hogy Babis saját felelősségére tárgyalt, és stratégiáját senkivel sem egyeztette. "Nem közölte velünk az eredményt sem. Most tehát neki kell vállalnia a felelősséget, és elnézést kell kérnie azoktól, akik hosszabb ideig fognak várakozni a vakcinára" – olvasható Petrícek bejegyzésében.
Kurz: Ausztria harmincezer adag vakcinával segít Csehországnak
Ausztria harmincezer adag vakcinával támogatja Csehországot – jelentette be pénteken Sebastian Kurz osztrák kancellár.
Ausztria Rudolf Anschober osztrák egészségügyi tárcavezetővel egyeztetve bilaterális úton segít a koronavírus elleni oltóanyaggal Csehországon – közölte Kurz. Mint mondta, nagyon kedvezően értékelik azt, hogy más uniós tagállamokból is hajlandóságot látnak erre.
Kurz bírálta a megállapodást mondván, hogy Csehországot különösen sújtja a járvány számos halálesettel és a fertőzöttek magas számával, de ennek ellenére nem kapott pótlólagos oltóanyagot az uniós vakcinaelosztás keretében. "Igazságtalannak és a szolidaritással ellentétesnek találjuk, hogy éppen Csehország nem kapna támogatást" – hangsúlyozta Kurz.
Az osztrák kancellár szerint néhány százezer dózissal orvosolni lehetett volna a helyzetet. Mint mondta, egy első javaslatban mintegy nyolcszázezer dózist különítettek volna el Csehországnak, de ebből aztán nem lett semmi. Kiemelte, hogy ha az egyes tagországokban lemaradás van a lakosság immunizálásában, úgy az rossz mindenki számára, mert a pandémiát csak közösen lehet legyűrni.
Az Európai Unió által lekötött vakcinákat mindig lélekszámarányosan osztják szét a 27 tagország között. Az unió 19 tagállamának nagykövetei azonban megállapodtak abban, hogy módosítják a kvótarendszert az év második negyedévében érkező, tízmillió adag Pfizer/BioNTech-vakcina esetében, amelyet a harmadik negyedévre lekötött százmilliós szállítmányból előre kap meg az Európai Unió.
A tízmillióból 2,85 millió úgynevezett "szolidaritási vakcinát" elosztják az öt ország – Bulgária, Horvátország, Észtország, Lettország és Szlovákia – között, amelyeknek legnagyobb szükségük van az oltóanyagra. Emellett ezek az országok megkapják a lélekszámarányosan is járó részt.
(MTI)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »