Csehországban több mint egy hónap után pénteken újra tízezer alá csökkent a napi új igazolt fertőzések száma.
A cseh egészségügyi minisztérium honlapján szombat délelőtt megjelent kimutatások szerint
pénteken 9624 új fertőzést jeleztek a laboratóriumi szűrések, ami mintegy 5300-zal kevesebb, mint egy hete.
A járvány terjedését jelző
reprodukciós szám pénteken 0,87-re csökkent, azaz mérsékelten szintén tovább javult.
A tavaly március elején kirobbant járvány eddig 24 530 halálos áldozatot követelt.
Az általános helyzet javulása ellenére
a halálozások napi száma továbbra is 200 körül mozog, amit nagyon magasnak tartanak.
Ezen a héten 878-an haltak meg a koronavírus szövődményeiben
Szorosan összefügg az elhalálozásokkal, hogy
a cseh kórházak továbbra is hatalmas nyomásnak vannak kitéve,
és az ott kezelt covidos betegek száma csak lassan csökken. Pénteken 8632 személyt kezeltek, 300-zal kevesebbet, mint egy nappal korábban. Súlyos állapotban 1990 ember volt, ami szintén mérsékelt csökkenést jelez. Szombat reggel a speciális lélegeztetőgépekkel ellátott ágyakból 836, azaz a 24 százalék volt szabad. Az intenzív osztályok teljes ágykapacitásából viszont csak 11 százalék volt szabad.
Folytatódnak a Covid-ellenes oltások is, az első dózissal beoltottak száma egymillió körül mozog, több mint 350 ezren már a második adagot is megkapták – derül ki az egészségügyi tárca statisztikájából. Csehországban csak az Európai Unióban jóváhagyott oltóanyagokat használják.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »