Mint ismeretes, Matteo Salvini keddi nyilatkozatában fejtette ki, hogy a Fideszzel és a lengyelekkel új európai parlamenti frakció létrehozásán dolgozik az olasz Liga párt. Ennek kapcsán Salvini, a milánói magyar főkonzullal, Csiszár Jenővel is egyeztetett hétfő este.
Legutóbb ilyenre a kommunista egypárti diktatúra idején volt precedens, amikor egy külképviselet egyben az állampártot képviselte
– emelte ki Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján az elmúlt napok történéseit kommentálva. Szerinte le kell szögezni, hogy amikor a magyar miniszterelnök kilépett az Európai Néppártból, hivatalosan is helyet foglalt a „vállalhatatlan” szélsőjobboldalon.
Brenner ezért kezdeményezte a Külügyi Bizottság rendkívüli ülésének összehívását, hogy meghallgathassák a külügyminisztert, Szijjártó Pétert, annak kapcsán, hogy Csiszár főkonzul a külügyminiszter utasítására tárgyalt-e a Fidesz nevében Salvinivel – ha igen, akkor a képviselő szerint a miniszternek is le kell vonnia a konzekvenciákat -, vagy pedig engedély nélkül történt a megbeszélés – akkor Csiszár Jenőnek kell levonnia a következtetéseket -.
Úgy tűnik a Fidesz állampárti attitűdje egyre inkább elhatalmasodik. Most már a külképviseleteken is látni, hogy a Fidesz nemcsak az Európai Néppártból, hanem az Európai Unióból is el akarja téríteni hazánkat
– zárta mondandóját a jobbikos képviselő.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »