Alexander Schmemann ortodox pap, tanár, teológus 1980 márciusában papírra vetett nagyböjti naplóbejegyzéséből idézett a Vigilia folyóirat közösségi oldalán.
Mennyire visszás és kificamodott az „egyházi”, az egyházon belül használatos nyelvezet – a hanglejtés, a stílus, az egész hozzáállás. Az egész annyira mesterkélt, az ember nyomát sem leli az egyszerű emberi nyelvnek. Micsoda megkönnyebbült sóhajjal hagyja az ember a háta mögött a nagy fekete ruháknak, a kézcsókoknak és az egyházi pletykáknak ezt az egész világát. És amint elmenekült tőle, máris észreveszi a kopár, nedves ágakat, a ködöt, amely beborítja a földeket, a fákat, a kerteket. Lassan felvirrad a hajnal. És minden valami hihetetlenül egyszerű igazságról ad hírt.
Az egész vasárnapot békésen és tevés-vevés nélkül töltöttem otthon, többnyire újságot olvastam és a világon töprengtem. Úgy tűnik, az emberek, a népek és a különböző csoportok függetlenségre vágynak, hogy megtalálják magukat és önmaguk tudjanak lenni. De mégis mit jelent ez? Nem túl sokat! Mihelyt önmaguk lesznek, máris alávetik magukat valami másnak: a szocializmusnak, a nacionalizmusnak, és így tovább. Az életben maradásért harcolnak, és máris kínálgatja magát nekik a marxizmus. Mások a szabadságjogaikért küzdenek (a szólásszabadságért, a pornográfiáért, az önkifejezésért), és máris felkínálja nekik szolgálatait a liberalizmus. Semmi sincsen, ami ne valamilyen harc jegyében folyna, ami ne küzdene valami olyanért, amit el kellene érni, bár csak ritkán sikerül.
Mivel azonban képtelenség, hogy az ember csakis önmagában és a saját erejéből éljen, hiszen így az élet képtelenül visszaszorulna (elvégre csak másokkal és mások által lehet élni), mindenkinek állandóan ki kell ötlenie valamilyen veszélyt, amely állítólag fenyegeti; a másik mindig ellenség, az egész élet pedig egyetlen harc.
Forrás és illusztráció: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »