Cseke Attila fejlesztésekért felelős miniszter úgy nyilatkozott kedd este, hogy a minisztérium költségvetésében nem szerepel az oltási központok működésének finanszírozása – írta meg a Ziare.com.
A tárca vezetője Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter nyilatkozatára reagált, aki még korábban elmondta: az oltási központok működéséért, megszervezéséért és finanszírozásáért a fejlesztési és közigazgatási minisztérium felel.
Cseke Attila azonban úgy nyilatkozott, hogy Voiculescu úr tévesen kommunikált, a minisztérium költségvetésében nem szerepel az oltási központok koordinálása, ugyanis az oltással kapcsolatos kiadások nem voltak számításba véve akkor, amikor a tárca költségvetését elfogadták.
Ugyanakkor a helyi önkormányzatoknak szükséges biztosítani a megfelelő forrásokat – tette hozzá Cseke Attila.
A történet előzménye, hogy Emil Boc Kolozsvár polgármestere a hosszan tartó vita során kiharcolta „a polgármesterek érdekében”, hogy az állam finanszírozza az oltási központok működését. Ő azt állította, hogy a pénzügyminiszterrel sikerült egyezségre jutniuk, még ha nem is az „ő hatáskörük alá tartozik”. (ziare.com, hírszerk.)
Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »