A Jobbik a településeket érintő megszorításról: Orbán napjaink Cipollája

A pártelnök reagálását követően a Jobbik is közleményben ítélte el Orbán Viktor településeket érintő megszorítását. Jakab Péter a délután folyamán Facebook-oldalán élesen kritizálta a kormányfőt, mert az elvette a települések működésének biztosításához fő bevétel forrás, a helyi iparűzési adó felét.

Pártja este kiadott közleményében úgy fogalmaz, Orbán bejelentése arról szólt, hogy a magyar emberek valós megsegítése helyett az ellenzéki önkormányzatokat tönkretegye. Mint az ellenzéki párt fogalmaz, már önmagában gyalázatos, hogy a nagy csinnadrattával bejelentett megyei jogú városokkal történő miniszterelnöki egyeztetésről időközben kiderült, hogy

  • az egykori kommunista besúgó, a kaposvári Szita Károly,
  • a vénkurvázó Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere,
  • Kósa Lajos, a Fidesz mindig bevethető bohóca, illetve Szájer József egykori mentoráltja, Gulyás Gergely,
  • valamint a kötvényes Rogán Antal mellett
  • egyetlen ellenzéki polgármester, a pécsi Péterffy Attila
  • Hírdetés

    vett részt.

    A Jobbik úgy véli, ez nem valós egyeztetés,

    ez szimpla orbáni parasztvakítás,

    ami plasztikusan megmutatja, hogy hogyan működik Magyarországon a „demokrácia”.

    A párt azt követeli, hogy a kis- és középvállalkozásokat a kormányzat ne az önkormányzatok kárára, hanem velük együtt támogassa.

    A felcsúti varázsló, napjaink Cipollája ma még feltételezhetően azt képzeli magáról, hogy az örökkévalóságig irányíthatja az orránál fogva a kormányzati cirkusz soraiba kényszerített közönséget, pedig egyre közelebb van a varázstalanodás és az ébredés

    – zárul az ellenzéki erő közleménye.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »