Hatvanöt évesen elhunyt Kelemen Csaba, az egri Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja, aki sokszor mutatta meg tehetségét a kassai közönségnek is.
Utoljára Márai Sándor Kalandjában lépett színre Kassán, az előadás bemutatója 2019 októberében volt. Egerben főleg Dobó Istvánként emlékeznek rá, de olyan sikeres sorozatokban is szerepelt, mint a Kisváros, a Szomszédok, az Angyalbőrben.
Az Egri Ügyek című helyi portál információi szerint Kelemen Csaba halálát koronavírus-fertőzés okozta, bár más betegségekkel is kezelték.
A színész 31 éve volt tagja az egri társulatnak, azelőtt a a debreceni Csokonai Színházban, illetve a budapesti Radnóti Miklós Színházban játszott. Egyik kitalálója volt az 1994-ben alakult Agria Nyári Játékok rendezvénysorozatnak, és a közélet iránt is érdeklődött.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »