A média vezérletével valóságos karanténba kerülnek az olyan emberek és szervezetek, akik konzervatív, vallásos vagy hazafias eszményeket képviselnek.
Ha valaki nem tudta volna, mekkora ereje van a nyugat-európai közéletet átjáró intoleráns és illiberális elhallgattatási kultúrának, gondoljon arra, milyen könnyen sikerült Daniel Kawczynski konzervatív párti képviselőt elszigetelni és bocsánatkérésre felszólítani, holott nem követett el semmit, ami bocsánatkérésre adott volna alapot. A média vezérletével valóságos karanténba kerülnek az olyan emberek és szervezetek, akik konzervatív, vallásos vagy hazafias eszményeket képviselnek. A politikai karantén szorgalmazói valótlanságokra, rágalmakra támaszkodva igyekeznek lejáratni ellenfeleiket. E becsmérlő kampány hírneves áldozatai közé tartozott Roger Scruton, a tekintélyes konzervatív filozófus, akit tavaly rasszista, szélsőjobboldali antiszemitának bélyegeztek. A múlt héten Daniel Kawczynskin volt a sor: a média azt főzte ki róla, hogy a szélsőjobboldal római konferenciájának lelkes résztvevője volt. Nemcsak hogy megszegte az efféle emberekre kimondott karantént, hanem kifejezetten magáévá tette a résztvevők rasszista, antiszemita és homofób nézeteit. A konzervatív szuverenista nézetekre kimondott karantén-projekt mindeddig kifejezetten sikeresnek bizonyult. Igaz, Roger Scrutont végül tisztázták a vádak alól, de előzőleg a tory-kormány leváltotta az építészeti tanácsadó testület elnöki posztjáról, és annak tudata, hogy pártja cserbenhagyta és elárulta őt, alighanem szorongást keltett benne és fájdalmat okozott neki. Akárcsak Scrutont, Kawczynskit is cserbenhagyták az övéi. A pártja ultimátumot intézett hozzá: „kérjen bocsánatot, vagy ha nem, hát…”. Kawczynski nem akarta, hogy kizárják a pártjából, bocsánatot kért tehát.
Amikor a Konzervatív Párt nem hajlandó az övéi védelmére kelni, újabb bizonyságát szolgáltatja annak, hogy napjaink kultúrharcában védekező pozíciót vett fel. Legutóbb nagy választási győzelmet aratott ugyan, mégsem adja semmi jelét, hogy szembeszállna a hagyományos konzervatív szuverenista eszmék elszigetelését célzó cordon sanitaire gyakorlatával.
Kawczynskit végül majd nyilván tisztázzák a hamis vádak alól. Bárhogyan alakuljon is azonban az ő személyes sorsa, a kár már bekövetkezett. Ahogy elbántak vele, és ahogy képviselőtársai restek voltak a védelmére kelni, sok mindenkinek elveszi a kedvét attól, hogy dacoljon a karanténnal, és nyíltan hangot adjon nézeteinek.
A tények
Kawczynskit politikai és médiabeli besározóinak köztiszteletben álló parlamenti képviselőből sikerült szinte egyetlen nap leforgása alatt az idegengyűlő gonosz megtestesítőjévé átszobrászkodniuk. A fősodorvonalhoz tartozó kommentátorok és politikusok között fehér holló volt az olyan, aki hajlandó volt szembeszállni a nagyerejű befeketítő kampánnyal, s feltenni a kérdést: „végül is mit követett el?” Elítéltetéséhez éppen elegendő volt, hogy egyes sajtóorgánumok szélsőjobboldalinak minősítsék.
Kawczynski állítólagos bűne abban áll, hogy részt vett egy, úgymond szélsőjobboldali és fasiszta európai találkozón, melynek résztvevői állítólag antiszemita összeesküvés-elméletek terjesztésében lelik kedvüket. Lord Pickles tory pártelnök, aki egyúttal a kormány rendkívüli nagykövete a holokauszttal kapcsolatos ügyekben, így fogalmazott: „Kawczynski úr rasszisták és szélsőségesek kedvében járt”. Az elnök szerint a képviselő „cserbenhagyta konzervatív társait”.
Mindenekelőtt érdemes megjegyezni, hogy maga Kawczynski még a vádak szerint sem mondott semmi olyat, ami akár csak távolról is rasszistának, fasisztának, idegengyűlölőnek vagy antiszemitának hangoznék. Perszekútorai szemében pusztán az volt a bűne, hogy jelen volt egy konferencián, amelyet állítólag szélsőjobboldali mozgalmak és egyének szerveztek. Más szóval bűnsegédi minőségében találtatott vétkesnek. Hanem kinek a bűnéhez szegődött segédnek? Egyes vádlói szerint közismert antiszemiták mellé állt, és ezzel hozzájárult az antiszemitizmus és a rasszizmus legitimálásához. Marie van der Zyl, az egyik legismertebb brit zsidó érdekképviseleti szervezet, a Board of Deputies of British Jews elnöke meggondolatlanul beleszólt a vitába, s úgy nyilatkozott, hogy a Konzervatív Párt egykönnyen „azt a benyomást keltheti a közvéleményben, hogy egyetért /Kawczynski/ nézeteivel”, hacsak nem hajlandó példát statuálni. Ugyanez a vélemény visszhangzott a The Guardian és a The Independent hasábjain, méghozzá olyan felhanggal, hogy Kawczynski bűnösségéről nem nyitható vita.
Ha valaki csak felületesen is hozzáfért azokban a napokban a brit médiához, óhatatlanul az a benyomás keletkezett benne, hogy a római találkozó célja a zsidóság elleni gyűlöletkeltés volt. Ez sehogyan sem egyeztethető össze a tényekkel. A Nemzeti Konzervatívok Értekezletét ugyanis fősodorbeli konzervatív csoportok szervezték, nem a szélsőjobboldal. A cél pedig az volt, hogy a résztvevők megvitassák a konzervatívizmus előtt álló szellemi és politikai kihívásokat.
A találkozó egyik főszponzora történetesen egy izraeli kutatóközpont, a Herzl Intézet volt. Ha valakinek kétségei lettek volna arról, hogy mi a szervezők álláspontja az antiszemitizmussal kapcsolatban, akkor a konferenciaterem végében elhelyezett tábla, s rajta a Herzl Intézet logójában szereplő nagyméretű Dávid-csillag látványa egészen más következtetést sugallt volna neki, mint amilyenre Marie van der Zyl és Kawczynski más elítélői jutottak. Nem kis képzelőerőről tesz tanúbizonyságot, aki képes antiszemitának bélyegezni egy olyan konferenciát, amelynek minden felszólalója a Dávid-csillag és egy héber nyelvű szöveg előtt szólt az egybegyűltekhez.
A plenáris ülés egyik kiemelt hozzászólója Yoram Hazony izraeli kutató volt. Amint felállt a helyéről, hogy fején a kipával fellépjen az emelvényre, mindenki láthatta a felesége haját takaró előírásos kötött kendőt. Ahogy a közönség üdvözölte benne a zsidó nacionalizmus vezető szakértőjét, annál meggyőzőbb bizonyíték nem kell rá, mennyire igaztalanok voltak az említett, politikai rosszindulat sugallta antiszemitizmus-vádak. Nagy kár, hogy Marie van der Zylnek és Board of Deputies-beli társainak ily kevés fogalmuk van arról, mit is jelent valójában az antiszemitizmus. Még ennél is kellemetlenebb azonban, hogy amikor Nyugat-Európa-szerte sok helyütt erősödőben az antiszemitizmus, egyesek „farkast kiáltva” trivializálják a zsidókat fenyegető veszély természetét és nagyságát. Ha valakinek ebben az ügyben bocsánatot kell kérnie, az mindenekelőtt Eric Pickles és Van der Zyl.
Daniel Kawczynski a zsidómentésért alapított Żabiński-díj átadóján
A kitalált szélsőjobb
Az a vád, hogy a konferenciát, amelyen Kawczynski is jelen volt, a szélsőjobboldal szervezte, nem kevésbé tendenciózus, mint az antiszemitizmus vádja. Annak alapján, amit az értekezlet szónokai mondtak, nem világos, vajon egyáltalán van-e köze a „fasiszta” vagy a „szélsőjobb” kifejezés mai használatának ahhoz, amit e fogalmak a múltban jelentettek. Valamikor olyan, alapvetően demokráciaellenes szervezeteket neveztek szélsőjobboldalinak, amelyek gyakran folyamodtak erőszakhoz és parlamenten kívüli akciókhoz. Ma gátlástalanul bélyegeznek szélsőjobboldalinak bárkit, aki határozottan konzervatív, vallásos vagy hazafias nézeteket vall, és ellenzi az identitáspolitikát. A kereszténydemokrata és konzervatív nézeteket valló Orbán Viktor magyar miniszterelnököt manapság rutinszerűen szélsőjobboldalinak minősítik. Ha a „szélsőjobboldali” minősítést a múltban is olyan hanyagul osztogatták volna, mint manapság, az olyan emberek, mint Winston Churchill, Konrad Adenauer, Charles de Gaulle vagy Alcide De Gasperi biztosan számíthattak volna rá, hogy rájuk sütik ezt a bélyeget. Ami azt illeti, az ’50-es, a ’60-as, a ’70-es és a ’80-as évek lényegében minden konzervatív politikusa megkapta volna ezt a vádat.
A konferencia állítólagos szélsőjobboldali támogatói között sok olyat találunk, aki régen a konzervatív mozgalom fő vonulatához tartozott volna. Például a Bow Groupot, az Egyesült Királyság legrégebb óta működő kutatóiközpontját. Volt elnökei között olyan szélsőjobboldali férfiakat találunk, mint például John Major volt miniszterelnök, a tagok között pedig sok volt miniszter szerepelt. A támogatók soraiban ott találjuk továbbá a hollandiai Európai Megújulás Központját (Center for European Renewal), a magyarországi Danube Institute-ot, az Egyesült Államok-beli Edmund Burke Alapítványt és a Nemzetközi Reagan Thatcher Társaságot, a Herzl Intzetet és az olaszországi Jövő Nemzetét (Nazione Futura). Bárki teljes joggal szállhat szembe e szervezetek nézeteivel, de egyszerűen szélsőjobboldalinak és rasszistának bélyegezni őket semmi mást nem jelent, mint azt, hogy nem játszhatnak legitim szerepet a közéletben.
A populizmus köré épülő cordon sanitaire
Amit Scruton után Kawczynskival is műveltek, elválaszthatatlan attól a programtól, amelynek célja, hogy illegitimmé nyilvánítsák a nyugati társadalmakban ma uralkodó liberális és populistaellenes konszenzust kétségbe vonó nézeteket. A „szélsőjobb” jelző használata egyszerűen azt közli ugyanis, hogy az így megjelölt emberekkel szóba sem szabad állni. Nézeteikről nemcsak hogy tudomást sem szabad venni, hanem platformot sem szabad nekik adni és feketelistára kell őket tenni. Az illiberális kozmopolita és populistaellenes konszenzust kikezdő nézetekkel szembeni új intolerancia többnyire ellenzi a vitát, a szólásszabadságot és általában a szembenézést az ellentétes véleményekkel. Ellenfeleinek teljes elszigetelésére törekszik.
A cordon sanitaire-t nemcsak azért állítják fel, hogy távol tartsák a populista pártokat a nyugat-európai közélet fő sodorvonalától. Egyúttal az is a rendeltetése, hogy delegitimálja az olyan közép- és kelet-európai kormányokat –mindenekelőtt a magyart és a lengyelt –, amelyek komolyan veszik a nemzeti szuverenitás eszméjét. Az egyre sekélyesebb és egyre kevésbé kritikus nyugati média támogatja a cordon sanitaire építését és ellenfeleivel minduntalan közli, hogy „idegengyűlölők és szélsőjobboldaliak”.
Kawczynski esete azt mutatta meg, hogy a mindenkori hatalom támogatja a szuverenista konzervatívok ellen felhozott szemenszedett hazugságokat és kitalált beszámolókat. Az illiberális és antidemokratikus cordon sanitaire egyelőre Európában sok helyütt aránylag sikeres vállalkozásnak tűnik. Hogy a Konzeratív Párt képes volt villámgyorsan feláldozni egyik emberét, arra vall, hogy nem hajlandó felemelni a fejét és fellépni a kultúrharcosok ellen, akik minden velük szembeszálló ember skalpjára vadásznak.
Csakhogy a cordon sanitaire nem lehet örök életű. Csupán pillanatnyi megoldást nyújt a Nyugat-Európát uraló politikai és kulturális elit előtt álló kihívásokra. Nemrégiben a Brexit támogatóit is szélsőjobboldalinak minősítették, és kevés befolyásos parlamenti képviselő volt hajlandó szembeszállni ezzel a rágalommal. Ma az Egyesült Királyság útban van a Brexit felé. Nyugat-Európa populista pártjai hamarosan megtalálják a módját, hogy befolyásosabbá váljanak, és a fősodor pártjai kénytelenek lesznek számolni velük. Egyébként, mint választásról választásra sokmillió szavazó már bebizonyította, Közép-Európa szuverenista kormányai aligha tűnnek el egyhamar a színről.
Frank Füredi szociológus, publicista
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
