Ünnepi istentisztelettel és könyvbemutatóval emlékeztek február 22-én, vasárnap délelőtt a magyar biedermeier festészet kiemelkedő alakjára, Barabás Miklósra szülőfalujában, Kézdimárkosfalván. A megemlékezést Kovászna Megye Tanácsa és a Megyei Művelődési Központ szervezte, célul tűzve ki, hogy felidézzék a 19. századi magyar portréfestészet egyik legjelentősebb mesterének életútját és művészi örökségét.
Az esemény a református templomban kezdődött, ahol az istentiszteleten Papp C. Zsolt lelkipásztor hirdetett igét és úrvacsorát osztott. Ezt követően a résztvevők az imaházba vonultak, ahol Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész tartott előadást, és bemutatta Képhistóriák című kötetét, amely rövid esszékben dolgozza fel Barabás Miklós és Gyárfás Jenő egyes alkotásait.
A nemzet festője
Előadásában Jánó Mihály felidézte, hogy 1998-ban, Barabás halálának századik évfordulóján nagyszabású életmű-kiállítást rendeztek Sepsiszentgyörgyön, amelyen mintegy hetven alkotást sikerült összegyűjteni erdélyi gyűjteményekből és a budapesti nemzeti közgyűjteményből. Ez volt az első átfogó tárlat a művész halála óta – jelképes módon éppen szülőföldjén.
Barabást kortársai a „nemzet festőjének” nevezték, hiszen ő volt az első magyar művész, aki kizárólag festészetből tudott megélni. Munkássága döntő szerepet játszott a magyar polgári portréfestészet kialakulásában, több ezer arcképet, rajzot, akvarellt hagyott hátra. Ennek ellenére az utókor – ahogy az előadó fogalmazott – nem mindig kezelte súlyának megfelelően az életművet. A 19. század viharai, majd a 20. század történelmi fordulatai közepette Barabás neve időnként háttérbe szorult. Ugyanakkor a kilencvenes évektől újra erősödő érdeklődés övezi munkásságát, amelyhez kiállítások, tanulmánykötetek és konferenciák is hozzájárultak.
Az előadás egyik érdekessége Barabás születési dátumának tisztázása volt. A művész önéletrajzában egyértelműen leírta, hogy 1810. február 22-én született Márkosfalván. Ennek ellenére a szakirodalomban sokáig téves dátum szerepelt, mivel egy korai anyakönyvi bejegyzést félreértelmeztek. A református keresztelési anyakönyv tanúsága szerint február 24-én keresztelték meg a kis Miklóst – ami a kor szokásainak megfelelően két nappal a születés után történt. A kutatói alaposság végül helyreállította a történeti pontosságot, így ma már a szakmai publikációkban is a február 22-i dátum szerepel.
Jánó Mihály művészettörténész előadást tart a nemzet festőjéről. Fotó: Vargyasi Levente
Székely gyökerek, európai horizont
Barabás Miklós életútja székelyföldi gyökerekből indult, de hamar túlnőtt Erdély határain. Tanulmányait Nagyenyeden végezte, ahol korán megmutatkozott rajztehetsége. Miniatűr portréi révén már fiatalon ismertté vált, később pedig olajfestményeivel is jelentős sikereket aratott.
Bukaresti tartózkodása során az orosz tisztek és a helyi elit körében vált keresett festővé, Itáliában pedig az akvarellfestészet technikáját tökéletesítette. A reformkor idején a magyar közélet meghatározó személyiségeinek – köztük Széchenyi István – portréit is elkészítette.
Műveiben gyakran finom jelképrendszerrel dolgozott: a háttérben feltűnő tájak, épületek az ábrázolt személy társadalmi helyzetére, származására vagy életútjára utaltak. A női portrékon a korszak optimizmusa, a reformkor reményteljes hangulata tükröződik, míg zsánerképei – például a leányvásár-jelenetek – társadalomtörténeti dokumentumértékkel is bírnak.
A megemlékezés végén a résztvevők koszorút helyeztek el a festőművészt ábrázoló, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrász által készített, a születésének 160. évfordulóján, 1970-ben leleplezett Barabás-márványbüszt előtt. Az emlékezés virágait elhelyezte a márkosfalvi református egyházközség, Nagy Zoltán a megyei tanács képviseletében, Jánó Mihály művészettörténész, Tusa Levente, Szentkatolna község polgármestere, valamint Imreh István, a művelődési központ igazgatója.
A 216. évforduló nem csupán egy történelmi dátum felidézése volt, hanem annak megerősítése is, hogy Barabás Miklós életműve ma is élő része a magyar és az erdélyi kulturális örökségnek. A szervezők és résztvevők közös üzenete egyértelmű: a „nemzet festőjének” emlékét nemcsak őrizni, hanem újra és újra értelmezni is kötelességünk.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
