Február 11-én ünnepelte 90. születésnapját gróf Kálnoky Farkas, a székely arisztokrata, akinek élete a huszadik századi Kelet‑Európa történetének tükre: száműzetések, újrakezdések, majd egy csendes visszatérés Erdélybe, ahol ma is otthon van a kőröspataki házában, könyvei és emlékei között.
A februári fény belopózik a vendéglőbe, ahol régi barátok találkoznak egy finom ebédre. Előző nap múlt kilencvenéves gróf Kálnoky Farkas. Most egy megterített asztal előtt ülünk: ő, a fia Boris, régi barátja, Jánó Mihály és néhány csendes, figyelő vendég. Nem nagy ünneplés ez, inkább egy hosszú beszélgetés folytatása, amely valahol a történelem és a nosztalgia között lebeg. A kávégőz és a fény között ott kavarog a múlt is, szinte kézzel foghatóan.
„Minket innen kirúgtak a románok, amikor hároméves voltam” – meséli Kálnoky Farkas. „Aztán mentünk Magyarországra, majd onnan először a Gestapo, aztán a kommunisták elől menekültünk.” A mondatban nincs keserűség. Egy olyan ember szavait halljuk, aki már nem a veszteséget látja, hanem csak az út hosszát. Ebben az útban benne van minden, ami Kelet-Európa huszadik századát jellemzi: a száműzetés ismétlődése s a folytonos újrakezdés.
A gróf 1987-ben tért vissza először Erdélybe, fia, Tibor kérésére, aki szerette volna jobban megismerni családja múltját. Ezt követően egyre gyakrabban látogatott haza, hogy feltárja a család történetét és gyökereit. Idővel nemcsak bejárta a teljes Kárpát-medencét, hanem egy kivételes könyvtárat is létrehozott: francia, angol, magyar és német nyelvű szakkönyvek százai gyűltek össze Kőröspatakon, ahol ma is áll egy komoly, gondosan épített gyűjtemény.
Második felesége, Kálnoky Natalie a székely jogtörténet témakörében szerzett doktori címet. Francia nyelvű munkáját később magyarra és angolra is lefordították. „Farkas szürke eminenciásként tevékenykedett a székelység történetének kutatásában” – emlékezik vissza rá Jánó Mihály, aki maga is sok segítséget nyújtott a családnak különféle adatok és dokumentumok felkutatásában.
Történelmi téren egy másik fontos kapcsolat is született: Tüdős S. Kinga történész, művészettörténész kutatásai révén rendkívül alapos ismeretekkel rendelkezett a családról. „Rengeteget tudott, és az évek során nagyon jó barátunkká, családtaggá vált”, mondja a gróf.
Arra a felvetésre, hogy Kálnoky Farkas visszatérése maga is a történelem visszatérése lenne, Jánó Mihály így válaszol: „Én nem történelemként kezeltem Farkast. Annyira élő jelenség volt. Nem is mondhatom, hogy élő történelem, inkább egy eleven ember, akivel elkezdtünk beszélgetni.”
Tibor segítségével készült el az a kőröspataki lak, ahol most él: az első három és az utolsó évei ugyanazon a földön telnek.
„Miután visszatértem, egy időben elkezdtem leírogatni az életem történetét” – mondja a gróf. „Aztán valahogy abbamaradt. Túl sok minden történt, néha elveszek bennük.” Fia, Boris, azonban hangsúlyozza, mennyit segített édesapja az Őseink földje című könyve megírásában.
„Nehéz értékelni a visszatérését” – mondja Jánó Mihály, Farkas egyik legrégebbi itteni barátja. „Számomra ez nagyon érzelmekkel teli dolog. Nem is tudom, visszatérés-e ez egyáltalán, talán inkább önmaga keresése.” Valóban. Mit jelent visszatérni oda, ahonnan az embernek kisgyermekként menekülnie kellett, s amelyet azóta csak elbeszélésekből és térképekről ismert? Gróf Kálnoky Farkas esetében nem valamiféle heroikus hazatérésről van szó, hanem arról a lassú, szinte nesztelen mozdulatról, amellyel valaki megint hazahelyezi a testét és a tekintetét arra a földre, ahol valaha elindult.
A Kálnoky név a környéken máig visel valami különös súlyt, mégis ebben a beszélgetésben nem első sorban az arisztokrácia, hanem sokkal inkább az emberi tapasztalat érezhető. Gróf Kálnoky Farkas történetei nem csak a birtokokról, hanem az útról szólnak. „Ezelőtt Párizsban éltem, szerettem is, de én ott azért mindig idegen voltam. Itt azonban itthon vagyok”. Ez a kilencven év igazi kegyelme.
Fülöp Kata
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
