Súlyos hangfelvétel szivárgott ki Karácsony Gergelyről

Súlyos hangfelvétel szivárgott ki Karácsony Gergelyről

Súlyos állításokat tartalmazó hangfelvétel került ki Karácsony Gergelyről, Budapest főpolgármester-jelöltjéről.

A Herbál Reality hozta nyilvánosságra a hangfelvételt, amelyen Karácsony Gergely több súlyos kijelentést is tesz. A hanganyag nem sokkal publikálása után eltűnt a videómegosztó portálról, a neten viszont több helyen elérhető még.

A háttérzajok alapján egy privát beszélgetést hallhatunk, a főpolgármester-jelölt több témáról is beszél. A választásokkal kapcsolatban több MSZP-s politikus neve is elhangzik, ilyen például Horváth Csabáé, akivel Karácsony elmondása szerint jól járna Zugló, mivel

Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja mi az, amiért börtönbe lehet menni.

Hírdetés

 

A felvétel során több súlyos kijelentés is elhangzik. Egyértelmű, hogy a beszélgetés leginkább az MSZP-s politikusok közti alkukról és egyezkedésekről, illetve fenyegetőzésekről szól, elmondása szerint az MSZP zuglói elnöke, Tóth Csaba már több alkalommal is megfenyegette őt.

Ha én visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak (…) tudnék mesélni néhány sztorit, de a szocikkal közösen nem tudunk indulni.

– mondta Karácsony.

A 444 megkérdezte a politikust a hangfelvétellel kapcsolatban – elmondása szerint a Fidesz titkosszolgálati módszereit hallhatják az emberek, a felvétel pedig úgy lett összevágva, hogy megtévessze a hallgatókat.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »