2026 gasztronómiai trendjei Veres István2026. 01. 15., cs – 22:37
Hallottam nemrég az Instagramon egy jó mondatot egy budapesti lánytól, aki hagymás-tejfölös egészséges chipset evett (evőpálcikával), hozzá pedig parmezánsajtból lefaragott darabkákat. Aztán az egészet elfelejtettem, annyira elkezdtek foglalkoztatni 2026 gasztronómiai trendjei.
Próbáltam is valamit megfogadni az előrejelzések által vizionált trendekkel kapcsolatban, de egyelőre még csak annyit sikerült, hogy nem eszek többet bolti disznósajtot.
Hogy a helyzet állítólag az, hogy 2026-ban a gasztronómia látványos újítások helyett inkább csendes, mélyreható átalakuláson megy keresztül. A következő év kulcsszava nem az extrémitás, hanem az elmélyülés lesz, amely az alapanyagokhoz, a technológiákhoz és az identitáshoz való viszonyt egyaránt újradefiniálja. Egyre kevesebb jelentősége van annak, mi számít „trendinek”, és egyre fontosabbá válik, mi hiteles, vállalható és hosszú távon fenntartható. A nemzetközi hatások továbbra is jelen vannak, ám már nem minták, hanem inspirációk formájában. A figyelem középpontjába a helyi alapanyagok, a regionális különbségek és a személyes történetek kerülnek.
Magyarországon ez különösen erőteljes fordulatot jelent, hiszen a magyar konyha egységes fogalma lassan feloldódik, és helyét a mikrorégiók, a tájegységek, sőt a települések gasztronómiai karaktere veszi át. Egyre több étterem és műhely vállalja fel, hogy nem általános érvényű válaszokat ad, hanem egy adott táj ízeit, szokásait és alapanyagait értelmezi újra. A klasszikus ételek nem tűnnek el, inkább letisztulnak, könnyebbek, pontosabbak és tudatosabbak lesznek. A komfortételek érzelmi ereje felértékelődik, de a nosztalgia már nem önmagáért való, hanem új kontextusba helyezett emlékezet.
Kimondottan üdvözlöm, hogy a zöldségek szerepe állítólag látványosan megnő, miközben a hús nem ellenséggé, hanem kísérővé válik. A fermentálás, savanyítás és tartósítás nem divatos technika, hanem természetes eszköz a szezonok áthidalására. A gasztronómia mindeközben egyre inkább kulturális nyelvvé válik, ahol az étel történetet mesél, identitást közvetít és kapcsolatot teremt.
Ebben a környezetben a kenyér különleges szerephez jut. A kovászos kenyér 2026-ra végleg kilép a trend kategóriájából, és alapvető minőségi mércévé válik. A hangsúly eltolódik a túlzott savasságról a lágyabb, tejsavas, krémes kovászprofilok felé. Egyre fontosabbá válik, hogy a kovász ne uralja, hanem kísérje a liszt ízét. Felértékelődnek a hosszú érlelésű, mély aromájú kenyerek, amelyek önmagukban is élményt jelentenek. A kenyér így nem csupán kísérőelem lesz, hanem a gasztronómiai gondolkodás egyik legőszintébb tükre.
Nincs tehát vesztegetni való időm: nekem is ki kell választanom a saját kovászprofilomat. Helyettem nyilván senki nem fogja megtenni. A komfortkovászok kenyereit és a buborékfetisizmust átengedem a múltnak, és inkább a regionális kovászok felé fordulok, elfogadva a helyi mikroklíma és az évszakok váltakozása okozta kovászkilengéseket a kenyerekben. Én sem vagyok minden nap ugyanolyan, hát miért várjam el ugyanezt a kenyeremtől?
Szóval hallottam egy megállapítást az Instagramon, gasztronómiai értelemben is felfogható… meg nem is. Ez következik most, utolsó mondatként.
Ha jókat eszel, nem a szenvedés csökken, hanem a szenvedést elbíró képességed növekszik.
Kapcsolódó cikkünk
Rossz időben jobban ízlik a csülök, szokta mondogatni Pál, ezért néha szándékosan rossz időre időzítette a csülkeit. Volt olyan péntek, hogy délután kettőkor hívott: gyertek, fajankók, esőt mondanak, meg szelet, ma este csülköt eszünk!
Pál, miért hozol ilyen helyzetbe már megint, hát péntek estére mindenkinek van már programja, miért nem szóltál hamarabb… De Pál nem olyan ember, aki kifogásokkal foglalkozik, pontosan tudta ő, hogy ha csak egy ember akad, aki komolyan véghez akar vinni valamit, akkor az véghez is lesz véve. Így hát mentünk, ki hogy tudott. Én már csak az utolsó csülkökre értem oda, vagy csülökmaradványokra talán, de mivel Pál egy egész tepsi csülköt sütött, bőven jól tudott volna lakni még azokból is három ember. Pál már ismét egyedül volt, nézte a kandallóban pirosló akáctuskót, szívta a kék Szofit, és hellyel kínált, majd csülökkel. Nem kérek, csak beszélgetni jöttem, próbáltam elhárítani a csülökromokat, de Pál már szeletelte is a vastag bőrt, és pakolta a tányéromra az anyagot. Ne kéresd magad, úgyis a kutyák eszik meg – hümmögte higgadtan, majd a tányérom mellé rakott két szelet kenyeret. Ott a mustár, de mindjárt hozom a tormát is… Addig mesélj valamit! Nem muszáj, hogy igaz legyen…
Végül ő kezdett el ismét beszélni, mert Pál az a fajta ember, aki a saját történeteit szereti a legjobban hallgatni, ha pedig valaki esetleg előhúz egy nagyobb beszámolót, arra ő biztosan előhúz egy még nagyobbat. Most a Kaukázusról beszélt, meg arról, hogy amikor egyszer ott járt, a vendéglátói, magas beosztású emberek, kivitték őt egy szép helyre, elővettek egy élő pulykát, azt fejszével feldarabolták, majd száraz szőlőtőkéken megsütötték, és azzal kínálták. Én erre azt feleltem, hogy a csülök nekem olyan, mint a pulyka, egyiket sem igazán szeretem, de megeszem, ha jó a köret, vagy ha van hozzá valami nagyon csípős.
Erre a toleranciáról kezdett beszélni, hogy a csülök egy nagyon toleráns étel, hiszen fogyasztható magában, de megtalálja a helyét a bablevesben, a pacalban, a kocsonyában. A mákos tésztában is megtalálná a helyét, mert tényleg nagyon toleráns, de oda kevesen teszik, hisz a toleranciának is vannak azért határai mifelénk.
Határtalan toleranciát tanúsítok én is, mivel sosem sütöm kétszer ugyanúgy. Van, aki előtte főzi, más vizet önt alá, és ezüstfóliával takarja le, megint mások mindössze 80 Celsius-fokon sütik, de hosszan, akár 4-5 órán át.
Másféle történet a német Schweinshaxe. Őt először pácolják, aztán sörrel győzködik, majd újabb sörrel párolják, és a végén is sörrel locsolják. A lényeg, hogy a csülök végigjárja a személyiségfejlődés klasszikus ívét: először kételkedik, aztán enged, végül ropogósan és magabiztosan érzi, hogy megtalálta a helyét a világban.
Pál másik kedvenc témája a zen anekdotakincs szellemi hatásmechanizmusa. Szerinte a szerzetesek a tanulni vágyóknak azt mondanák, nem a csülök a lényeg, hanem a hozzá vezető út. A mester pedig leordítaná a szerzetesek fejét, hogy hülyeségeket beszélnek. Én pedig azt mondom: nem a csülök a lényeg, hanem az, mi kerül mellé, mert a csülök magányosan olyan lenne, mint egy bölcs, akit senki sem hallgat meg. Olyan bölcsekre pedig mi szükség, akiket senki nem lát, nem hall? Semmi, hisz olyan, mintha nem is lennének, ha legalább néhányan nem tudnak róluk. Amiről tehát nem tud senki, az nincs, ezt jól jegyezd meg. Pillanat – szóltam közbe. Akkor ez azt is jelenti, hogy nem is kell feltétlenül léteznie valaminek, mert hiszen elég, ha tudnak róla, és akkor már olyan, mintha lenne? Inkább egyél – toldotta meg a kenyéradagomat mosolyogva Pál.
A csülök tehát tanít. Például arra, hogy minden étel akkor egész, ha megtalálja a maga csendes társait.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
