1848 márciusára emlékeztek Somorján – KÉPEKKEL

1848 márciusára emlékeztek Somorján – KÉPEKKEL

A Csemadok somorjai alapszervezete Tisztelet a bátraknak címmel ünnepi megemlékezést rendezett a Pipagyújtó emlékhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából.

A rendezvényen közreműködött a Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület Fúvószenekara és az Ifjúsági Fúvószenekar tagjai, továbbá a Tejfalui Alapiskola, a Corvin Mátyás Alapiskola, valamint a Madách Imre Gimnázium diákjai.

A fúvószenekar műsora és Vörösmarty Szózatának dallamai után az esemény házigazdája, Brunczlík Vikor köszöntötte a megjelenteket:

A múltat jelenné tenni, ünnepelni jöttünk ma ide”,

mondta, majd a tanulók műsora után felkérte az esemény fő szónokát, Horony Ákos kisebbségi kormánybiztost, hogy tartsa meg ünnepi beszédét.

Horony Ákos Eötvös József idézetével kezdte beszédét, mely szerint „Az egésznek része csak az lehet, ki szíve részévé tette az egészt.”

Akik ma szívük fölé kitűzik a kokárdát, és ünnepi ruhába öltöznek, tanúságot tesznek arról, hogy szívük a közösségükért is dobog, és részei a nemzetnek, szögezte le Horony. Mindennél fontosabb megemlékezni olyan eseményekről, amelyekre 1848–49 eseményei is felemelő példaként szolgálnak, hiszen amikor a magyar nemesség, előjogairól lemondva, saját szabadságát kiterjesztette az ország minden lakójára, példát mutatott arra, hogy a nemzet vagy egy kisebb közösség felemelkedéséhez a szűk, önös egyéni érdekeinken túl, messzebbre kell látnunk, fogalmazott.

Hírdetés

Nemzeti létkérdés, hogy emlékezzünk múltunkra, a múltunk ugyanis az a talaj, amelyben a jelenünk is gyökerezik. Ha nem ismerjük, akkor a jelenünket sem tudjuk megérteni, és a jelenben hozott döntéseinkből hiányozni fog az a bölcsesség és tapasztalat, ami a jó döntések meghozatalához nemcsak a személyes életünkben, hanem a közösségek számára is elengedhetetlen”,

nyomatékosította a kormánybiztos.

Legalább annyira elengedhetetlen, hogy tervünk is legyen, ami a jövőt illeti, ugyanis történelmünkben éppen a forradalom és szabadságharc két éve mutatta meg, hogy ha van tervünk és jövőképünk, akkor még egy elbukott szabadságharc után is előbb-utóbb bekövetkezik a sikeres fordulat, utalt ezzel Horony a kiegyezésre, melynek előfeltétele volt 1848. Sajnos arra is van példa történelmünkből, hogy amikor egy sorsdöntő pillanatban a közösségi cselekvést elmulasztjuk, akkor évtizedekre vagy akár évszázadokra is elronthatjuk sorsunkat, néha akár visszafordíthatatlanul is, mondta.

A közösségi cselekvés erejének eredményére gyakran várni kell, néha szinte emberfeletti kitartással, viszont tudni kell azt is, hogy a közösségi cselekvés hiányának tragikus következményei lehetnek. Ha szűkebb pátriánk közelmúltját nézzük, tizennégy évvel ezelőtt egyesek önérdeküket, hiúságukat és sértődéseiket közösségünk érdekei elé helyezték és ami akkor széttört, azt máig nem sikerült összeforrasztani. Itt nem valamiféle pártra gondolok, hisz láthatóan pártból már csak egy maradt talpon, itt inkább a közösségünkre gondolok, amelynek egy jelentős része csalódott, kiábrándult, közönybe süllyedt és feladta a közös tervet a jövőre. Nagy feladat áll előttünk. Fel kellene nyitni mindazon honfitársaink szemét, akik nem látják a fától az erdőt, akik nem látják, hogy ha a közöny miatt, a közélettől való elfordulásuk miatt a szülőföldünk és közösségünk politikai képviselet nélkül marad, akkor ennek hosszabb távon mindenki kárát vallja, aki itt él”,

figyelmeztetett Horony, s mondandóját alátámasztva beszéde végén Móra Ferenctől is idézett:

A kormánybiztos, beszéde után, megkoszorúzta az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősi halottainak tiszteletére állított emlékművet, őt követte Somorja polgármestere, Orosz Csaba, majd Somorja és Tejfalu intézményeinek és egyéb szervezeteinek képviselői, a Csemadok helyi szervezeteinek tagjai, illetve további egyesületek, szervezetek is tiszteletüket tették az emlékhelynél. Az ünnepi megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével zárult.

18 órától ünnepi műsor várta az érdeklődőket a kultúrházban, mely során fellépett a Híd Vegyes Kar, a Harmonia Classica kamarazenekar, a Csalló Néptáncegyüttes, Domsitz Erika, Hecht Éva, Bárdos Gábor és Horváth László. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »