10–15 százalékos áremelést hozott Horvátországban az euró bevezetése

10–15 százalékos áremelést hozott Horvátországban az euró bevezetése

A kereskedelmi láncok hónapról hónapra emelik az árakat, most pedig az euró átváltásánál próbálják meg becsapni a vásárlókat – jelentette ki Davor Filipovic gazdasági miniszter kedden, a kereskedelmi- és élelmiszerláncok vezetőivel tartott találkozó után. A miniszter elmondta: megkérdezte a kereskedelmi láncok vezetőit arról, miért nem csökkentették az árakat, miután az üzemanyag és az áram is olcsóbb Horvátországban, mint a szomszédos Szlovéniában, de „egyik kérdésére sem kapott választ”.

Horvátország január 1-jén csatlakozott az euróövezethez. Sajtóhírek szerint a legtöbb kereskedelmi lánc felfelé kerekítette az árakat az átváltás során, de nemcsak a kereskedők, hanem a vállalkozók és a különböző szolgáltatók is, akik 10–15 százalékkal emelték a díjaikon.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján kiemelte: az infláció 13,5 százalék, ami az élelmiszerek és az alkoholmentes italok árára van a legnagyobb hatással.

  „Mindenkinek mondom, aki az állampolgárok rovására akarja felhasználni az átváltást, hogy ez nem fog működni”

– húzta alá.

Hírdetés

Hozzátette: partnerként tekintenek a kiskereskedelmi láncokra, és jóhiszeműen jártak el, de erre nem számítottak.

A miniszter bejelentette, hogy kereskedelmi felügyelőség és a fogyasztóvédelmi szervezetek már a terepen vannak, és hamarosan pontos jelentést adnak.

A lehetséges lépésekkel kapcsolatban elmondta: a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatti úgynevezett feketelistától az árak széleskörű befagyasztásáig minden terítéken van.

„A válság terhét mindenkinek viselnie kell” – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: elfogadhatatlan, hogy a válságban valaki a nyereségét próbálja meg növelni az állampolgárok terhére.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »