Megtagadták egykori bajtársai a Jobbik elnökét

Megtagadták egykori bajtársai a Jobbik elnökét

Az alapító nélkül emlékeztek pénteken a Magyar Gárda létrejöttére Budapesten. A megjelentek szerint Vona Gábor elárulta egykori bajtársait, pedig korábban még ő maga hirdette meg a katonai jellegű szervezet megmozdulásait, és még az Országgyűlésben is viselte a gárdamellényt. A néppártosodó Jobbik elnöke az elmúlt időszakban többször is arról beszélt, hogy pártja sohasem volt cigányellenes, antiszemita vagy rasszista párt, és azt is mondta: hajlandó bocsánatot kérni mindenkitől, akit esetleg ő vagy pártja megbántott.

Az alapítók nélkül ünnepelték a Magyar Gárda létrejöttének 10. évfordulóját a Budai Várban. A felszólalok ezt azzal indokolták, hogy többüktől felfordul a gyomruk. Vona Gábort pedig sokan egyenesen árulónak nevezték.

Néhány évvel ezelőtt még más szele fújtak, hiszen a gárdisták az ő hívószavára vonultak fel a romák lakta településeken. Vona Gábor akkor még arról is beszélt, hogy a Magyar Gárda segítségével meg kell fékezni a cigánybűnözést.

Az ilyen vonulásokon többször előfordult az is, hogy a romáknak el kellett hagyniuk otthonaikat, és biztonságos helyen várakozniuk, amíg a jobbikosok elvonulnak. Az antiszemitizmusát is nyíltan felvállaló Magyar Gárda később a Jobbik korábbi alelnökének házánál is tüntetett, miután fény derült annak zsidó származására.

Szegedi Csanád erről úgy vallott: származása miatt zárták ki a Jobbikból, a gárdisták ezután vonultak a háza elé és az kiabálták rá, hogy mocskos zsidó.

Hét éve jött a tagadás

Az is nagy felháborodást kelltett, hogy 2010-ben Vona Gábor még parlamenti esküjét is a Magyar Gárda mellényében tette le. De ez volt az utolsó alkalmak egyike volt, viselte: a gárdisták szerint 2010 után jött a pálfordulás, Vona Gábor hátat fordított nekik, hogy szalonképessé tegye a Jobbikot.

Ennek, és az időközben hivatalosan is meghirdetett néppártosodásnak egyik jele lehetett az is, hogy 2016 végén Vona Gábor már megpróbált közeledni a zsidó közösség felé, és például Hanuka alkalmából például levélben köszöntette a magyarországi zsidóságot.

Hírdetés

A levél hírére több alapszervezet is kivált a Jobbiktől. A gárdisták pedig tüntettek és visszakövetelték a Jobbik elnökétől a Magyar Gárda mellényét is.

Vona Gábor legutóbb az atv.hu-nak adott interjújában azt mondta: a Jobbik soha nem volt cigányellenes, antiszemita vagy rasszista párt. Azt is mondta: hajlandó bocsánatot kérni mindenkitől, akit esetleg ő vagy pártja megbántott.

Most a Vona Gábor által alapított csoport tagjai közül volt, aki azt mondta: a pártelnök úgy váltogatja az elveit, mint más a fehérneműjét.

Fidesz: nem úszhatja meg Vona

A Jobbik elnökéről egyébként Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője is beszélt a Vasárnapi Újság című rádióműsorban, ahol úgy fogalmazott: Vona Gábor többszöri felszólításra sem tudott bocsánatot kérni a nyugdíjasoktól.

Azonban nem úszhatja meg egy vállrándítással – ismertette Halász János, aki szerint ha ezek után sem kér bocsánatot, ki fogja magát írni a komolyan vehető politikusok köréből.

Vona Gábor helyett egyébként a Jobbik egy másik politikusa is bocsánatot kérhet, mint fogalmazott, hátha van közöttük még jóérzésű ember.

forrás: M1 / hirado.hu

The post Megtagadták egykori bajtársai a Jobbik elnökét appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »