Antidogma – Amerikai elnökválasztás: a helyzet fokozódik

Clintonné látványos és a rendszergazdák szempontjából fölöttébb sajnálatos „orvosi epizódja” után a médiát bitorló milliárdosok kiadták az ukázt kitartottjaiknak,

hogy a demokrata elnökjelölt imidzsét (ha az ő esetében még egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről) vegyék intenzív kúrára, noha majdnem biztos, hogy ez csupán tüneti kezelést jelenthet a páciens számára.

Milyen lehetősége marad tehát a rendszernek, amelynek egyedüli célja életciklusának meghosszabbítása, bármilyen módon és semmilyen eszköztől nem riadva vissza? Exhumálni Bernie Sanderst? Túl késő. Miután Obama és az establishment nyomás alá helyezte, a vén „szocialista”, aki egyébként a szenátusi szavazásokon 93 százalékban együtt szavazott Clintonnéval, nyíltan beállt „mérsékelt” pártbéli riválisa támogatóinak sorába, és ezzel „rendszerellenes reformerként” gyakorlatilag diszkvalifikálta önmagát. Esetleg előkerülhet egy meglepetésjelölt a rendszer kalapjából? Nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen a választásig rendelkezésre álló rövid időintervallumban olyasvalakit találni, aki kellően karizmatikus és tiszta kezű is egyben. Maradnak az egyéb opciók.

Tovább taszigálni Hillary mozgó hulláját, és a múltban már jól bevált szavazatszámlálási csalásra bazírozni a megválasztását? Azután pedig érdemei elismerése mellett kiszuperálni és brevi manu lecserélni az alelnökére? Kivitelezhető, csak éppen nagyon kockázatos. Trump ugyanis nem John Kerry, és nagyon is kétséges, hogy unfair (ti. megtrükközött) veresége esetén zokszó nélkül beadná a derekát és hajlandó lenne falazni. Meg lehetne persze gyilkoltatni, elvégre az USA-ban régi történelmi hagyománya van a nonkonformista politikai szereplők likvidálásának. Őszintén szólva meglepő, hogy a rendszer még nem aktiválta az ilyen esetekre szolgáló „elmeháborodott” zombiját, amikor kiderült, hogy a Trump-jelenség nemcsak egy gyorsan ellobbanó szalmaláng. Most már ezt a megoldást rendkívül nehezen lehetne lenyeletni még az egyébként az átlagosnál is leszedáltabb amerikai publikummal komoly társadalmi forrongások, sőt polgár- (vagy inkább faji) háború kockázata nélkül.

Végső soron szóba jöhet még egy Oroszország vagy Kína elleni magas intenzitású háború kirobbantása is a választási procedúra befagyasztására és Obama-marionett hatalmon tartására. Ezt az opciót egyáltalán nem lehet kizárni, látva a NATO utóbbi időben tanúsított fokozott agresszivitását. Elképzelhető persze az is, hogy hagyják a dolgokat a saját természetes folyásukat követni az elnökké választott Trumppal, annak veszélyével, hogy esetleg mégis betartaná az ígéretét, és tényleg hazahozná a GI-okat külföldről, pacifikálná a kapcsolatait Oroszországgal és Kínával, és ezzel véget vetne az amerikai birodalomnak. (Hisszük, ha látjuk.)

Mindenesetre a biztonság kedvéért, mondhatni rutinszerűen, folytatódik a republikánus elnökjelölt démonizálása, aki a kontrollált média tálalásában többnyire műveletlenként, félnótásként, náciként, fasisztaként, nácifasisztaként, „félfasisztaként”, rasszistaként, antiszemitaként, iszlamofóbként, xenofóbként, homofóbként, nőgyűlölőként, mindennek a tetejébe pedig – ami a jelenlegi oroszellenes hisztéria légkörében Amerikában talán a legsúlyosabban esik latba – Pu­tyin cinkosaként jelenik meg. Valamelyik „mértékadó” sajtóorgánum már azzal is megvádolta, hogy a szavazótábora vissza akarja állítani a rabszolgaságot. Ha a nevetségesség ölne, úgy hullanának a nyugati médiaprostik, mint ősszel a legyek.

Az egyik ilyen díszpéldány a második legnagyobb spanyol napilapban meginterjúvolta a jelenlegi sakkvilágbajnokot, aki egy 25 éves, norvég (vagy ahogyan a cikkben aposztrofálják, „egy viking”) és Magnus Carlsen a neve. Egyébként pedig 186-os IQ-val büszkélkedhet, aminek a mondandójával kapcsolatban van jelentősége: „néhány hónapja az amerikai elnökválasztás kapcsán tréfálkozva megjegyeztem, hogy nekem tetszik Trump stílusa, hogy ezt a fickót viccesnek találom, talán mert képtelen érvekkel okoskodni, vagy mert szellemes, ahogyan nevén nevezi a dolgokat. A következő napon a lapok arról cikkeztek, hogy »Carlsen támogatja Trumpot«. Az én országomban a politikai korrektség ural mindent. Nyitottabbaknak kellene lennünk. Ezért jobb, ha csöndben vagyunk.” (Magnus Carlsen: víctima de acoso, millonario, madridista… y rey mundial del ajedrez, elmundo.es, 2016. augusztus 28.)

Egy olyan korszakban élünk tehát, amikor már semmit sem lehet kimondani, csak azt, ami Sorosnak, a NATO-nak, a Goldman Sachsnak, Bergogliónak, a menekülteknek, a cionistáknak, az iszlamistáknak, a Femennek és mondjuk Lady Gagának is tetszik. Globális zsarnokságot teremtettek a nácizmus elleni harc nevében. Amerikában is csak legfeljebb Clint Eastwood engedheti meg magának a showbizniszből, hogy nyíltan színt valljon Trump mellett, akiről egyébként az Oxfordi Egyetem egyik pszichológusa megállapította, hogy még Hitlernél is súlyosabb pszichopata. (A listát Szaddám Huszein vezeti 189 ponttal, Trump 171, Hitler 169 pontos, utánuk jön Hódító Vilmos, Szent Pál, Jézus, Churchill, Napóleon és Clintonné, Néróval a nyomában.)

„Amerikában a többség egy óriási kört von a gondolat köré. Ennek határain belül az író szabad, de jaj neki, ha ki mer lépni belőle. Nem mintha félnie kellene egy autodafétól, de ki van téve mindenféle ellenszenvnek és mindennapos üldözéseknek. A politikai karrier bezárul számára… Mindent megtagadnak tőle, még a dicsőséget is.” Ezt Alexis de Tocqueville írta az amerikai demokráciáról szóló híres értekezésében 1835-ben! A helyzet csaknem két évszázaddal később is ugyanez, talán még rosszabb.

Trump persze olyan messze van a nácizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől, és ha van valami, amiben egy követ fúj Clintonnéval, az éppen Izrael és a zsidóság iránti rendíthetetlen elkötelezettségük. Ennek családilag is tanújelét adták, ugyanis mindkettejük lánya zsidó férjet választott magának. Sőt e tekintetben Trump még igyekvőbb is. Chelsea Clintonnal ellentétben ugyanis Ivanka Trump be is tért a zsidó vallásba. 

Gazdag István – www.demokrata.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »