Zurabisvili: harminchárom grúz önkéntes halt meg Ukrajnában

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Harminchárom, az ukrán erőket támogató georgiai önkéntes halt meg Ukrajnában – közölte Szalome Zurabisvili georgiai elnök hétfőn Varsóban, a lengyel hivatali partnerével, Andrzej Dudával közösen tartott sajtóértekezleten.

Hírdetés

A két államfő egyeztetésének egyik fő témája az ukrajnai helyzet volt.
   
Zurabisvili Ukrajna függetlensége és területi egysége elleni “jogtalan és kegyetlen” háborúnak nevezte az orosz inváziót. Utalva az országát 2008-ban ért orosz támadásra, Zurabisvili aláhúzta: az ukránok nemcsak a saját szabadságukért, hanem Georgia szabadságáért is harcolnak.
   
Georgia “nem teheti meg, hogy saját lehetőségeihez mérten ne támogassa Ukrajnát” – fogalmazott. Hozzátette: országának nincs olyan ereje, hogy bekapcsolódjon a háborúba, és az “nem is lenne helyes”.
   
Az Ukrajna iránti szolidaritásáról beszélve az elnök tiszteletét fejezte ki “azon georgiai katonák iránt, akik önként harcoltak Ukrajnában, és életüket vesztették”. Szavai szerint 33 önkéntesről van szó.
   
A háború után fontos lesz, hogy “ne engedjük meg ennek megismétlődését”, a nemzetközi közösségnek nem szabad újból elkövetnie azokat a hibákat, amelyek a Krím 2014-es megszállása után történtek – mondta Zurabisvili.
   
Megerősítette: országa továbbra is az Európai Unió tagjelölti státuszára vár. Ezzel arra utalt, hogy az Európai Bizottság nyáron elfogadta Ukrajna és Moldova tagjelöltségét, megtagadta viszont Georgiáét. hangsúlyozta, hogy a georgiaiak 80 százaléka támogatja országuk európai perspektíváját.
   
Andrzej Duda megköszönte georgiai partnerének “az ukrajnai orosz agresszió ügyében tanúsított egyértelmű kiállást”. Mindkét elnök tudatában vannak annak, hogy határozottan fel kell lépni Ukrajna védelmében, újabb háborúk megelőzése érdekében a nemzetközi közösségnek le kell állítania az orosz agressziót – húzta alá Duda.
   
Zurabisvili kedden az auschwitzi emlékmúzeumba látogat, a volt német náci lágerben részt vesz az ott 80 évvel ezelőtt meggyilkolt Grigol Peradze grúz ortodox szerzetesnek, a Varsói Egyetem professzorának szentelt megemlékezésen. A mártír lelkészt a grúz ortodox egyház és a lengyel autokefál ortodox egyház 1995-ben szentté avatta.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »