Zsidó felháborodást okozott Németországban a zsidó szó szótári meghatározásának megváltoztatása

Zsidó felháborodást okozott Németországban a zsidó szó szótári meghatározásának megváltoztatása

Zsidó felháborodást okozott a zsidó szó szótári meghatározásának megváltoztatása Németországban – jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál.

A német nyelv vezető szótára, a Duden megváltoztatta a zsidó, németül Jude szó definícióját, miután egy frissítése komoly felzúdulást okozott a németországi zsidó közösségben – s a zsidó lap szerint ez „hűen tükrözi a máig ható jelentős érzékenységet ebben a kérdésben közel nyolc évtizeddel a holokauszt után is”.

A Duden szótár a közelmúltban azzal a magyarázattal egészítette ki online kiadását, miszerint „a zsidó kifejezést alkalmanként diszkriminatívnak tekintik a nemzetiszocialista nyelvhasználat emléke miatt. Ilyenkor általában olyan megfogalmazásokat használnak helyette, mint a zsidó nép, a zsidó polgártársak vagy a zsidó vallásúak.”

Hírdetés

Ezek a mondatok vezető zsidó csoportok és személyek felháborodását váltották ki. Azt mondják, hogy önmaguk azonosítása a fogalommal vagy zsidóként történő megnevezésük nem diszkriminatív, noha a Duden definíciója ezt sugallta. A szótár kiadója a szócikk újabb frissítésével válaszolt a bírálatra, hogy mihamarabb kiengesztelje a tiltakozó zsidókat.

„Évtizedek óta vitatják a zsidó szó használatát a történelemben és jelenleg is, de különösen a náci korszakban használt antiszemita alkalmazása miatt” – írja jelenleg honlapján a szótár.

„Ugyanakkor sokan széles körben használják magától értetődően, és nem tekintik problematikusnak. A németországi Zsidók Központi Tanácsa, amelynek nevében is szerepel ez a kifejezés, támogatja a használatát” a szótári szócikk legfrissebb változata szerint.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »