Zseniális magyar találmány

Zseniális magyar találmány

Külső homlokzat- és födémszigeteléshez is használható az a két baromfitoll-hulladékból előállított – magyar szabadalmat jelentő – szigetelőanyag, amelyet egy 2014 augusztusában indult kutatás-fejlesztési program keretében hoztak létre – hangzott el a projekt keddi zárórendezvényén, Siklóson.

Az eseményen közölték: a konzorciumot vezető siklósi Bern Építő Zrt. három másik magyar és egy norvég szervezettel együtt indított kutatási projektet e veszélyes hulladék építőipari szigetelőanyagként történő újrahasznosítására.

Az MTI-nek eljuttatott tájékoztató szerint évente mintegy tízezer tonna baromfitoll keletkezik Magyarországon. E melléktermék 90 százalékát – költséges és környezetkárosító módon – elégetik – hangsúlyozták.    

Major József, a szabadalom tulajdonosa és a konzorciumban résztvevő EU PCM Nonprofit Kft. ügyvezetője a projektzárón kifejtette: a prototípus-kutatásban 1500 különböző kísérletet végeztek, az előállított termékek több mint 90 százalékát egész és darált baromfitoll képezi és kilenc – köztük a polifarbe nevű – adalék biztosítja azok statikai szilárdságát, a tűzállóságát, illetve a kártevők, rovarok elleni védelmét.    

A tollkarton elnevezésű külső homlokzati hőszigetelő, és a tollfa nevű, belső hő- és hangszigetelő termék szigetelő hatása mellett környezetvédelmi jelentősége is óriási – tette hozzá.    

Az ezek gyártásához szükséges manufakturális gyártósor létrehozása a Bern Építő Zrt. feladata volt – emelte ki az írásos összefoglaló a Norvég Alapból több mint 235 millió forintos támogatásban részesült projektről.    

Major József kitért arra is, hogy a prototípus-kutatást követően a hosszú távú cél a tömeggyártás és a nemzetközi piacra lépés, amelyet a termék gazdaságossága és környezetvédelmi értéke indokol.    

Ismertetése szerint a magyarországi hőszigetelési piac évente átlagosan 15-20 millió négyzetméternyi felületet fed le. Az országban keletkező összes baromfitoll-hulladék e technológiával történő feldolgozása esetén évente mintegy 1,5-2 millió négyzetméterrel részesülhetne a piacból – tette hozzá.    

A kutatás-fejlesztésben még az ÉMI Nonprofit Kft., a Peter’s Paplan Kft. és az ID Norway AS vett részt.

Zseniális magyar találmány: tollból is építhetik a jövő házait

Homlokzati és belső szigetelőanyagokat gyártana egy magyar cég baromfitoll felhasználásával. Egy új hazai szabadalommal az eddig 90 százalékban hulladékként megsemmisített, évente több ezer tonna mennyiségben keletkező tollat is felhasználhatják környezetbarát módon az építőiparban. Ezzel bővül a már eddig is alkalmazott szalma-, vályog-, nád- és, újabban, a kendertartalmú természetes építőanyagok köre.

Hírdetés

Manapság Magyarországon nagyon sok olyan építőanyagot és épületszerkezetet illetünk fenntartható, illetve öko jelzővel, amely csökkenti az épületeink energiafelhasználását. Ám egy felelős és környezettudatos ember számára ez még nem elég.

Bihari Ádám építész szerint ugyanis egy építőanyag csak akkor nevezhető fenntarthatónak, ha a teljes életciklusát tekintve környezet- és emberbarát. Vagyis nemcsak a használat ideje alatt kell annak lennie, hanem eleve olyan alapanyagokból kell készülnie, amelyek természetesek, vagy előállításuk nagyon kevés energiát igényel, illetve annak következtében nem keletkeznek melléktermékek és hulladékok – magyarázta a szakértő a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Lehet válogatni

Itthon is divatosak a természetes építőanyagok, sok ház készül szalmából, vályogból, nádból, sőt újabban már kenderből is. A hirado.hu korábban beszámolt arról, hogy a Csongrád megyei Domaszéken épül fel Magyarország első kenderháza, melynek alapanyaga az úgynevezett kenderbeton.

Magyarország a technológiát Olaszországtól vette át, ahol az elmúlt néhány évben több mint 400 ilyen ház épült fel. A körülbelül 300 éves technológia eredetileg a franciáktól származik. A kenderházak páraháztartásukat tekintve ugyanazt tudják, mint a régi vályogházak, de a hőszigetelésük sokkal jobb azoknál. Majdnem megfelelnek a passzívházak kritériumainak.

A következő a toll lehet

A kender után a következő nagy dobás a toll lehet. Évente körülbelül 10 ezer tonna baromfitoll keletkezik csak itthon. Ennek az óriási mennyiségű, másra használhatatlan szerves mellékterméknek a sorsa 90 százalékban az elégetés, ami egyrészt költséges, másrészt környezetkárosító hatásai is vannak. Egy hazai szabadalomnak köszönhetően azonban a veszélyes hulladékból környezetbarát hő- és hangszigetelő építőanyag állítható elő.

A fejlesztés egy 2013-as pályázat segítségével indult el. A fejlesztő ennek során két prototípus teljes körű elkészítését vállalta. A tollkarton egész, a tollfa pedig darált tollból készül, és azok szerkezeti előnyeit használják fel. A teljes körű vizsgálatokat két év alatt végezték el, így elkészült az építőipari termékekre vonatkozó előzetes termékvizsgálat. A szabadalom megfelelt a tűzállóság, a hőszigetelés, az állékonyság, az akusztikai és a statikai vizsgálatoknak is – mondta Major József, a tollfa- és a tollkarton-szabadalom tulajdonosa.

A toll belső szigetelésre is alkalmas. A tollfát ugyanis kifejezetten a padlószerkezetek hő-, illetve hangszigetelésére dolgozták ki. Mivel a gyártás során a tollipar hulladékát használják fel, ezért a toll szerkezete gyakorlatilag tisztított, fertőtlenített és nagy hőfokon szárított, sterilen baktériummentesített alapanyag. Tollallergia sem jelentkezhet, mert a szerkezet minden oldalról be van csomagolva – magyarázta Major József.

Bihari Ádám szerint a toll ilyenfajta használata zseniális találmánynak minősül. Főként azért üdvözlendő nagyon, mert más iparágak melléktermékét használja fel ahhoz, hogy egy új építőanyagot hozzon létre.

Munkahelyeket is teremtene

A pályázati projekt lezárult, a paneleket jelenleg manufakturális gépsorral gyártják. Ez még nem alkalmas ipari megrendelésekhez, így Major Józsefék egy újabb pályázati lehetőségre várnak.

A fejlesztések után már nagy mennyiségben is gyárthatnák a tollpanelt, amivel az alapanyag beléphetne a hőszigetelési piacra. A meglévő tollállományból évente 2-3 millió négyzetmétert lehetne elkészíteni. Most 10-15 ember foglalkozik a gyártással, a nagyüzemi termeléssel 60-70 új munkahely jöhet létre.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »