„A határról mi nem tudtunk semmit, csak annyit, hogy egy nap reggel elmentünk Ungvárra, és mikor este hazamentünk, mondták, hogy már ott a határ. […] Idehozták, hát idehozták, letették, hát letették. Nem mondtunk mi semmit, mindenki félt” – mondja az egyik elbeszélő Zelei Miklós A kettézárt falu című dokumentumregényében.
Egy beteljesületlen szerelem tragikusan groteszk feldolgozása a mű, melyet a vasfüggönnyel lezárt határ determinál. A darabot most először mutatják be nem magyarok által lakott területen: a Gmünd–České Velenice városok július 22. és 25. között megrendezésre kerülő kulturális fesztiválját a mű bemutatásával nyitják meg. Az osztrák–cseh határral kettévágott városban az elmúlt 15 évben évente megrendezésre kerül egy kettészakítottságukat feldolgozni segítő összművészeti fesztivál, melyen a beregszászi színház társulatának játéka német, majd cseh felirattal is látható lesz. A közelgő bemutató kapcsán kérdeztük Zelei Miklós írót.
Izgul?
Várakozással telve várom a bemutatót, majd a visszajelzéseket. Személyesen sajnos nem tudok jelen lenni.
Felmerült bennem a kérdés, hogy fogják-e érteni a darabot tőlünk nyugatabbra? Hiszen nagyon speciális a szelmenci történet.
Az első világháborút lezáró 1919-es saint-germaini békeszerződés értelmében az alsó-ausztriai város, Gmünd egy része az újonnan megalakult Csehszlovákiához került, így született meg České Velenice nevű település – a daliás időkben ott is húzódott tehát vasfüggöny. Abban a városban kell, hogy értsék, hiszen ők maguk is megélték a kettészakítottságot, ha picit más körülmények között is. Mert ugye más volt a végkifejlet: a rendszerváltás azt hozta, hogy mind a két település bekerült az Európai Unióba, majd a schengeni övezetbe. Szabad volt és szabad az átjárás, míg Kisszelmencről és Nagyszelmencről ezt nem lehet elmondani ma sem.
Egyébként nyelvi korlátok sem lesznek, az első napon német feliratozással, másnap cseh feliratozással is láthatja a közönség. A darabot Táňa Notunová fordította cseh nyelvre, Huszti Dávid németre.
Mindkét fordítóval hosszan beszélgettem az előadódó problémákról.
Legutóbbi könyve, a Gyilkos idők 2020-ban jelent meg, műfaját tekintve epikus improvizációk, mit jelent ez pontosan?
2019 januárjában minden előzmény nélkül, ugyanis nem volt tervben, leültem a géphez és megírtam ezt a könyvet. Minden hajnalban megírtam az aznapi adagot, teljesen úgy ment az írás, mint egy dzsesszimprovizáció. A kettézárt falu írása közben megtanultam ezt a fajta mozaikos szerkesztést, a távoli képek összekötését a szöveg alatti szövetekben. Ezt alkalmazom a Gyilkos időkben is, ami egy egészen más történet. Annyiban talán nem, hogy a gyermekkoromat mindig a határ mellett töltöttem, vagy a jugoszláv határ mellett, vagy a román határ közelében éltünk.
Ez nemzedéki ügy. Az idősebbek közé tartozom, nekem több emlékem van a rosszról, mint a jóról, többet éltem különféle rossz világokban, mint a szabadság világában.
Jelenleg is dolgozik, várható esetleg egy újabb könyv?
Mindig dolgozom valamin, persze. Írom az új könyvemet, amit októberben kell leadni, várhatóan áprilisban jön ki. A címe Kárhozati útmutató.
Egy útmutatót ír a kárhozathoz?
Igen, vagy a kárhozat elkerüléséhez. Attól függ, hogy ki hogyan olvassa. Ahogy az előbb említett kötetek, úgy ez is a Kortárs Kiadó gondozásában megjelenő prózakötet lesz. Ugyanúgy egy laza szövésű írás, amelyet, ha valaki végigolvas, összeáll egy egységgé. Ezért is nagyon nehéz részletet kiemelnem belőle, mert szorosan összetartoznak benne a dolgok. Lesz benne sok újítás is, az újmédia lehetőségeit is igyekszem kihasználni, azaz a mai mediális megközelítések lehetőségeit a prózaszövegek környezetében – állítólag sikerrel.
A kettézárt falu harmadik kiadásának komáromi bemutatóján úgy fogalmazott, hogy a szelmenci történetnek sosem lesz vége. Megérhet még újabb kiadást is A kettézárt falu?
Biztosan. Legutóbb a print mellett e-bookban is megjelent, de minden kiadást bővebbre rakunk össze. A 2000-ben történt első megjelenés óta is folytatódik a történet. Az eredeti regény mellett az azóta lejátszódott események is helyet kaptak a 2017-es kiadásban:
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
