Záhonynál is önkéntesek segítik az érkező menekülteket

Záhonynál is önkéntesek segítik az érkező menekülteket

Reggel 6 óra óta vagyok a záhonyi átkelőnél és folyamatosan érkeznek a vonatok Ukrajna felől a menekültekkel

– közölte az Alfahír érdeklődésére Sipos Ferenc, a Jobbik IT alelnöke.

Más önkéntesekkel együtt az érkezőknek segítenek a tovább indulásban. Közvetlen kormányzati segítség ott sincs, így rajtuk kívül, csak a Magyar Református Szeretetszolgálat fogadja az Ukrajna minden részéről jövő menekülteket.

Nemcsak Kárpátalja felől érkeznek. Találkoztam ukrán, orosz menekültekkel, de sokan érkeztek most délelőtt például indiai diákok, akik szintén a háború miatt jöttek el Ukrajnából. Ételt, italt adunk mindenkinek és elmagyarázzuk, hogy mentesítő vonatok indulnak Budapestre, ahol szintén önkéntesek segítik majd őket. Akik átjutottak, azok kapnak egy úgynevezett szolidaritási jegyet a MÁV-tól, amivel itt belföldön közlekedhetnek

– tette hozzá Sipos Ferenc.

Hírdetés

Sipos Ferenc
Béli Balázs

A Jobbik IT alelnöke elmondta, az érkezők keveset beszélnek az Ukrajnában zajló harcokról. Nagyon sok család a katonai behívó miatt távozott, de olyanokkal is beszélt, akik a külföldön élő szeretteikhez mentek.

Nemrég tanúja lehettem egy ukrán család találkozásának. Az érkező szülőknek a lánya Németországban dolgozik, aki ide jött Záhonyba. A szülei azonban nem tudták felhívni, és valahogyan ez az én telefonomon sem sikerült. Aztán pont megérkezett a lányuk az unokával, úgyhogy nagy volt az öröm.

Az orosz agresszió elől menekülők túlnyomó többsége tovább utazik. Azok akik Magyarországon maradnak főleg Kárpátaljai magyarok, akik itteni rokonokhoz barátokhoz mennek. A záhonyi és persze a többi átkelőnél, valamint a fővárosi pályaudvarokon szintén az önkéntesek segítik a menekülteket.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »