Zágráb kész azonnal felhagyni a szlovén halászok büntetésével

Horvátország kész azonnal felhagyni azzal, hogy bünteti a szlovén halászokat a Pirani-öbölben húzódó közös határvonal megsértése miatt – jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdán Zágrábban, miután találkozott Tanja Fajon szlovén külügyminiszterrel.

A miniszterelnök kiemelte: Horvátország és Szlovénia két baráti ország, és az elmúlt egy-két évben jelentős előrelépés mutatkozik viszonyukban.

„Igen, vannak rendezetlen határkérdéseink” – mondta Plenkovic, hozzátéve, hogy Ljubljana ragaszkodik határaikra vonatkozó döntőbírósági határozathoz, Zágráb viszont semmisnek tekinti azt.

„Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tudnánk együttműködni gyakorlati kérdésekben” – hangsúlyozta a kormányfő, majd példaként említette a horvát és szlovén halászok esetét, akiket kölcsönösen büntetnek a másik ország hatóságai a tengeri határ megsértéséért.

Hírdetés

„Ez egy szükségtelen, lényegtelen és ostoba gyakorlat” – mondta. A maga részéről „már holnap kész felhagyni ezzel”, ha sikerül megállapodni Szlovéniával – tette hozzá.

Horvátország és Szlovénia 2009-ben fordult nemzetközi döntőbírósághoz a határvita miatt. Zágráb azonban 2015-ben egyoldalúan kihátrált a döntőbírósági rendezésből, miután a horvát sajtóban olyan lehallgatási felvételek leiratai jelentek meg, amelyek arra utalnak, hogy a szlovén fél a bíróság szlovén tagján keresztül Ljubljana számára kedvező döntést lobbizott ki. A hágai döntőbíróság a Pirani-öböl jelentős részét Szlovéniának ítélte, ezzel Ljubljana kijáratot kapott a nemzetközi vizekre, más vitatott területeket viszont horvát fennhatóság alá rendelt, például a Szamobori-hegység Sveta Gera nevű csúcsát, valamint az isztriai határ melletti Skodelin, Buzini és Mlini-Skriljei településeket. Zágráb azonban továbbra is elutasítja a nemzetközi testület határozatát, és úgy tartja, hogy a tengeri határ az öböl felénél húzódik.

Fajon egynapos hivatalos látogatásra érkezett Horvátországba, és találkozott Gordan Grlic-Radman külügyminiszterrel is, akivel az euróövezetről és Horvátország schengeni, valamint Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozásáról tárgyalt.

A külügyminiszter azt mondta: Szlovénia baráti országként tekint Horvátországra, és támogatja Zágrábot az említett törekvésekben. Ez azért is fontos Horvátország számára, mert az új szlovén baloldali kormány megalakítását megelőzően olyan híresztelések is szárnyra kaptak, miszerint Ljubljana addig nem fogja támogatni Horvátországnak a belső határellenőrzés nélküli térséghez való csatlakozást, amíg Zágráb nem rendezi határvitáját Szlovéniával.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »