Yungblud – a Z-generáció hangja színpadon, filmen és lemezen is tarol Juhász Katalin2025. 08. 25., h – 17:33
Yungblud, azaz Dominic Harrison nemrég lett 28 éves. Legalább hat éve a Z-generáció szupersztárja, az idősebbek rockerek azonban csak idén nyáron tanulták meg a nevét, miután elénekelte Ozzy Osbourne Changes című dalát a Back to the Beginning szuperkoncerten.
Egy megható videó is köröz a neten, ahol aranyláncot ajándékoz idoljának, a tőle kapott hasonló láncot viszonozva. „Tehetek valamit érted?“ – kérdezi Ozzy.
„Tudod mit? A kib..szott zenéd elég volt, azzal sokat tettél értem!“
– hangzik a fiatal brit énekes válasza.
Yungblud csúnyán beszél, de fontosakat mond. Koncertjei rendkívül energikusak, sokszor kaotikusak – ezzel kapcsolódik a közönségéhez, amely benne látja a félelem nélküli önkifejezés és lázadás megtestesülését.
„Sokáig vacilláltam az Idols és a Change cím között. Ez a lemez ugyanis arról szól, hogy megváltoztam, felnőttem, és leszámoltam ifjú kori idoljaimmal, mert rájöttem, hogy enélkül nem lehetek önmagam. A közönség véleménye sem érdekel már annyira, mint kezdetben“ – mondja abban a kétórás dokumentumfilmben, amelyet kora tavasszal forgattak róla, tegnap volt a világpremierje, és egy pozsonyi moziban is levetítették. Reméljük, nem utoljára, mert remek lett. Nemcsak rajongóknak szól, hanem mindazoknak, akiket érdekel egy lázadó fenegyerek felnőtté válásának története a dalain keresztül. Az új lemez valamennyi dalához kommentárt fűz, vagy éppen félbe hagyja a gondolatmenetet, és a rendező nem veszi fel újra a „jelenetet“, mert így autentikus.
Vissza a kezdetekhez
Dominic Harrison egy Yorkshire-i kisvárosban született. Hiperaktivitása miatt nehezen boldogult a suliban, popkarrierje során azonban előnyt tudott kovácsolni ebből a hiányosságból, hiszen dalainak többsége önmagunk felvállalásáról, hibáink elfogadásáról, a bántalmazásról és az esendőségről szól. Mindezt különböző zenei stílusok üdítő egyvelegének segítségével teszi egyedivé és szerethetővé: a punk, a rock és a pop elemei keverednek rap-betétekkel, karakteres vokállal, extravagáns előadásmóddal. Ha azt mondom, extravagáns, akkor olyan „idolokra“ gondolok, mint Mick Jagger, Iggy Pop vagy Steven Tyler – azaz kissé túltolt, túlaffektált színpadi jelenlétre.
Manapság azonban csak ilyesmivel lehet elérni az ingerküszöböt, és Yungblud már nyolc-tíz évvel ezelőtt ösztönösen megérezte ezt. Nem tudni, mennyire volt tudatos ez a „Dennis, a komisz“-hozzáállás, de nagyon bejött neki.
Egy biztos: tízévesen már saját dalokat írt, gitározott, zongorázott, és semmi más nem érdekelte. Első EP-jét 2018-ban sikerült kiadatnia, ezt a 21st Century Liability című album követte, amely hatalmas sikert aratott. Innentől kedve nem volt megállás. A 2020-as második album, a Weird! listavezető lett Angliában, az utána következő pedig Európa hat további országában. Ezekben a dalokban már a mentális egészség, az önbizalomhiány, az önkeresés, a generációs különbségek és a nemi szerepek kérdése is fókuszba került – olyan témák, amelyek főleg a tizenévesek körében rezonálnak. A súlyos szövegekhez húzós riffek, fogós dallamok és játékos hangszerelés társult – ezt talán a The Cure-tól és a Blur-től tanulta meg. Kezdetben nagyon egyszerű zenei sémákkal dolgozott, talán pont ettől lettek ellenállhatatlan sodrásúak a dalai.
Merész művészi kiállás
Az Idols zenei és gondolkodásbeli változást is hozott. Yungblud már nem a rajongóinak akar megfelelni, hanem elsősorban saját magának. Akik eddig imádták őt, talán vele tartanak egy másik irányba, de ő ezt már nem tudja befolyásolni – mondja az említett dokumentumfilmben.
Ha zeneileg kellene meghatározni ezt a „másik irányt“, akkor a glamrock-hősök, a poszt-punk harcosok és power-ballad bárdok juthatnak eszünkbe – nem külön-külön, hanem egy homogén masszaként – az eddigi britpop-hatások mellett. Az új album egy Bohemian Rhapsody-szerű, három tételes, kilenc perces kompozícióval indul, ez a Hello Heaven, Hello. A single-ként prezentált Lovesick Lullaby kántálós verzéi a Blur Parklife-ját idézik, a Supermoon David Bowie űrkorszakát, a Ghosts-ban U2-stílusú gitárok hallhatóak, a Zombie egy mély, érzelmes ballada, amely zeneileg a minimáltól a nagyzenekari hangzásig építkezik.
Yungblud egyedi módon kombinálja a punk energiáját, a rock grandiózusságát és a pop-punk fülbemászó stílusát – különleges karaktert adva a daloknak. Az Idols egy merész, de alaposan átgondolt lemez, amely nem törekszik rádióbarát megoldásokra.
Mindenütt felszántja a színpadot
Yungblud igazi terepe viszont a színpad. Megkockáztatom, hogy a 2023-as Sziget fesztivál legerősebb koncertélményét kaptam tőle, amikor fényes nappal pogóztatta meg a nagyszínpad előtt az Imagine Dragons-koncertre várakozó nagyérdeműt. Négy évvel korábban is járt már a Szigeten, a feltörekvő, vagy kevésbé ismert előadók számára fenntartott sátorban – ahová a tömeg negyede nem fért be. Ez jól mutatja, mekkora tempóban gyarapodott a rajongótábora. Tavaly még hozzánk is eljutott, a pozsonyi A4 Stúdiót töltötte meg. Jelenleg pedig az Idols lemezzel turnézza végig Európa és az Egyesült Államok stadionjait – hozzánk földrajzilag legközelebb Bécsben lesz látható októberben, de lehet, hogy későn szólok, mert már majdnem teltház van.
A klub-aréna-stadion skálán talán azért ugrott hirtelen ekkorát, mert a június 5-i birminghami Black Sabbath-búcsúkoncerten sokan felfigyeltek rá. A Changes című balladát egy különleges szupergruppal adta elő: Nuno Bettencourt (Extreme), Frank Bello (Anthrax), Adam Wakeman, és II (Sleep Token) kísérték a színpadon.
„Hihetetlen volt, én sem csináltam volna jobban“
– mondta róla Ozzy, bő két héttel a halála előtt. Sokak szerint ez volt az est egyik csúcspontja.
Egy film a felnőtté válásról
A Z-generációt azonban nem érte meglepetés, ők természetesen tudtak a készülő Yungblud-dokumentumfilmről is, amelynek most volt a világpremierje. A Yungblud. Are You Ready, Boy? című filmben három műfaj váltakozik. Részben a legendás berlini Hansa Studios falai között játszódik, ahol többek közt David Bowie Heroes-át és az U2 Achtung Baby! albumát rögzítették. Ez önmagában is súlyt ad a projektnek: az új lemez dalai itt szólalnak meg először, közönség nélkül, ám annál intimebben. Állandó zenekarával és egy vonós szekcióval érkezik, a kamerák minden rezdülését követik – nincs díszlet, nincs maszk, csak a dalok és az előadó. Közben részleteket vágnak be egy hosszabb interjúból, amelyben a művész kétségeiről, szorongásairól, a brit zeneipar könyörtelen természetéről és a dalok születéséről beszél. A harmadik réteg pedig a stáb berlini kiruccanását követi végig, megmutatva a zenészek közti erős köteléket.
Paul Dugdale rendező, aki dolgozott többek között Adele-lel, Coldplay-jel és Taylor Swifttel is, a legnagyobb rock-ikonok utódját látja a fiatal előadóban. A Yunggblud. Are You Ready, Boy? legérdekesebb vonása, hogy látványosan szakít a Yungbludról kialakult képpel. Azt a pillanatot igyekszik megragadni, amikor a fenegyerekből érett előadó lesz, aki már nemcsak a lázadásban, hanem az önvizsgálatban is hiteles.
A film egyes jelenetei – mint például a The Greatest Parade gyakorlása – érzelmi kitörésként hatnak, amikor a művész a saját korlátaival szembesül. Ez teszi a 110 perces játékidőt lélegzetelállítóan személyessé – úgy érezzük, valódi pillanatok tanúi vagyunk.
A film és az új album is elsősorban azoknak szól, akik értékelik a bátor kitárulkozásokat, akik nem a futószalagon gyártott poptermékeket keresik, hanem a szenvedéllyel, intenzitással előadott, egyedi hangzású zenét.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
