WHO: A COVID-19 továbbra is veszélyt jelent

WHO: A COVID-19 továbbra is veszélyt jelent

„Bár nincs válság, a COVID-19 globális szinten továbbra is veszélyt jelent az egészségre” – mondta Maria Van Kerkhove amerikai epidemiológus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője pénteken Genfben.

Elmondása szerint túl kevés embert oltanak be, és nem tesznek elég védőintézkedést. Van Kerkhove aláhúzta: becslések szerint a tünetekkel küzdő emberek hat százaléka szenved hosszú távú szövődményekben, ami azt jelenti, hogy a tünetek több mint három hónapig tartanak. Ezek közé tartozik a fáradtság, de többek között neurológiai betegségek és szívbetegségek is.

Hírdetés

A szakember hangsúlyozta, hogy a vakcinák a covid súlyos lefolyása ellen védenek. Különösen a 75 év felettieknek és az egyéb betegségben szenvedő vagy legyengült immunrendszerű fiatalabbaknak kellene hat-tizenkét havonta emlékeztető dózisokat kapniuk.

A WHO  2023 végéig körülbelül hétmillió COVID-19 okozta halálesetet jelentett. Van Kerkhove azonban úgy véli, hogy a halálesetek tényleges száma legalább háromszor magasabb.

Teraz.sk nyomán


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »