Washingtonnak szüksége van Bukarestre – és ezt a románok a magyar ellen is kihasználják

Washingtonnak szüksége van Bukarestre – és ezt a románok a magyar ellen is kihasználják

Az Egyesült Államok érdekeinek érvényesítéséhez a térségben szüksége van Romániára, amely ezt kihasználja saját céljai megvalósítására – mondta Barabás T. János,a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője a KronikaOnline.ro portálnak annak  kapcsán, hogy Donald Trump a fehér házban fogadta Klaus Johannis román államfőt.

A hivatalosan a kommunizmus bukásának 30. illetve a román NATO-csatlakozás 15. évfordulója alkalmából megvalósuló találkozónak valójában ennél gyakorlatiasabb okai voltak Az Egyesült Államoknak térségünkben elsősorban biztonsági érdekei vannak: az orosz befolyás ellentételezése, az Amerika-szkeptikus francia–német páros kiegyensúlyozása a NATO-ban, a Balkán pacifikálása, a fekete-tengeri energia- és katonapolitika erősítése, Ukrajna stabilizálása.

A szakértő leszögezte, hogy a találkozó nem csak a román elnök elkötelezett atlantista politikájának „jutalmazása”, hanem egyben üzenet volt Párizsnak,Berlinnek, Moszkvának és Isztambulnak, hogy Washington nem csak velük barátkozik.

Nem vevők a bolgárok a miniszterelnökük román-ellenes kiszólására

Előnyös román pozíció

Ahogy arról korábbi cikkünkben már írtunk, a heves belpolitikai csaták és átalakulások ellenére Románia még mindig az legfontosabb amerikai szövetséges Kelet-Európa déli szárnyán. A fent felsorolt kihívások mellett Románia ad otthont az amerikai rakétavédelmi egységeknek, amely ellen Moszkva vehemensen tiltakozott (a másik egység Lengyelországban épül).

Ráadásul Románia szövetsége biztosítja, hogy az amerikai vagy NATO tengeri haderő tartósan jelen lehet a Fekete-tengeren. Az 1938-as nemzetközi szerződés értelmében ugyanis a Fekete-tengeren néhány hétnél hosszabb ideig csak a partján fekvő országok haditengerészete tartózkodhat.

A fentieken kívül azonban újabb kihívások láttak napvilágot. Barabás T. János a Kronikának kifejtette, hogy jelenleg is egyre éleződik a szerb-koszovói konfliktus, amellyel párhuzamosan nő az orosz aktivitás Szerbiában. Ukrajnában is hatalmi harc várható, és ezekben a kérdésekben Románia nagysegítségére lehet az USA-nak. Sőt, a közel- és közép-keleti térségekben is tehet szívességeket Amerikának.

Szemesnek áll a világ

 

Alkupozíciójáról a „bukaresti politikai boszorkánykonyha” teljes mértékben tisztában van, és ezt saját javukra is akarják fordítani:

Hírdetés

„előnyösen akarnak hozzájutni amerikai fegyverekhez, IT-technológiához, valamint biztosítani szeretnék Washington jóindulatát nemzetpolitikájukhoz Moldovában és a magyar kisebbséggel szemben”

Kelet-európai trónok harca: hogyan függ össze a moldáv belpolitikai válság és az úzvölgyi incidens?

Energiapolitika

 

A találkozó összefügghetett azzal is, hogy a fekete-tengeri, gazdag Neptun földgáz-lelőhelyen kitermelési engedélyt kapó ExxonMobil a „kedvezőtlen romániai jogi környezetre panaaszkodva” halogatja a kitermelés megkezdését.

Amiben megállapodtak

 

A Barabás T. Jánossal készült interjú még a találkozó előtt valósult meg. Most, hogy felvázoltuk a háttérben meghúzódó érdekeket, nézzük meg, miben állapodott meg végül a két elnök.

Aláírtak egy közös, stratégiai partnerség fejlesztéséről szóló megállapodást, amely – Iohannis elmondása szerint – új lendületet adhat a politikai, katonai-biztonsági, gazdasági (főleg nukleáris és energiaipari) együttműködésnek. Románia jelezte azt is, hogy hajlandó több amerikai katonát állomásoztatni az ország területén.

A tárgyalásokon szóba került a fekete-tengeri földgázkitermelés, amelyben egy osztrák és amerikai vállalatok alkotta konzorcium érdekelt. Iohannis elmondta, egyetértettek abban, hogy fontos a fekete-tengeri földgáz kitermelése, s ehhez Romániának olyan feltételeket és kiszámíthatóságot kell biztosítania a beruházók számára, hogy megérje nekik befektetni.

A felek aláírtak egy megállapodást az 5G mobilhálózat kiépítéséről is. Iohannis szerint a megállapodás nem egy bizonyos cégről szól, hanem általános elveket szögez le, amelyekben a felek fontosnak tekintik a legkorszerűbb távközlési hálózatok biztonságát, kiépítésük átláthatóságát, valamint “a jogállamisággal való kompatibilitását”.

A romániai tüntetések margójára: Titkosszolgálati játszmák, gazdasági és politikai érdekütközések

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »