Vízalatti drónokat ad Nagy-Britannia Ukrajnának

Hat vízalatti drónt ad Nagy-Britannia Ukrajnának annak érdekében, hogy el tudják távolítani a part közelében elhelyezett aknákat, és ezzel biztonságosabbá tegyék a gabonaszállító hajók útját – jelentette be szombaton a brit védelmi minisztérium.

Nagy-Britannia a következő hónapokban vállalja az ukrán haditengerészet tagjainak kiképzését is a drónok szakszerű használatára. A szóban forgó eszközöket a parthoz közeli, sekélyebb vizekben tudják majd használni.

A tengeri aknákkal válogatás nélkül lehet célba venni hajókat, emiatt különösen a civil hajóforgalmat és a kereskedelmet lehetetlenítették el a Fekete-tengeren – emelte ki a brit védelmi tárca.

Hírdetés

Szombaton az orosz és az ukrán fél ismét kölcsönösen egymást vádolta azzal, hogy támadja a zaporizzsjai atomerőművet. Az orosz védelmi minisztérium szerint az utóbbi 24 órában három alkalommal támadta az ukrán tüzérség az erőművet. Kijev szerint viszont az orosz hadsereg nyitott tüzet több alkalommal is az üzemre.

Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat azt közölte, félő, hogy megsértik a sugárzásvédelmi előírásokat. Csütörtökön vészhelyzet miatt leállt a zaporizzsjai atomerőmű, de szombatra két blokkot már újra rácsatlakoztattak a hálózatra.

Egy másik rendeletben Vlagyimir Putyin arról is határozott, hogy szociális segélyben részesítsék az Ukrajnából és a szakadár területekről érkező időseket, a fogyatékkal élőket és a várandós nőket. Moszkva adatai szerint február vége óta 3,6 millió ember, köztük 587 ezer gyerek távozott Ukrajnából Oroszországba. Az orosz hatóságok bátorítják az embereket a költözésre, és az ország számos pontján befogadóközpontokat alakítottak ki az ukrajnai menekülteknek.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »