Vitatják a Röszkén felbukott migráns múltját

Jászberényi Sándor szerint igaz, hogy a Röszkén felbukott menekült népirtásban vett részt, a New York Times szerint nem bizonyítható.

Az internet sötét oldalával, a megalapozatlan pletykák terjedésével kénytelen szembenézni az a szír menekült, aki eddig a szociális hálózatok előnyeit tudta kihasználni – ezzel a felütéssel írt cikket a New York Times, kijelentve, hogy megalapozatlanok azok a vádak, amelyek Osama Abdul Mohsen szélsőséges múltjáról szólnak. A migráns férfi azután vált ismertté, hogy több kép és videofelvétel alapján elterjedt: az N1TV operatőre, László Petra elgáncsolta őt, miközben gyermekével szaladt rendőrök elől Röszkénél. Később előkerült egy más szögből készült felvétel is, mely alapján nem volt egyértelmű, valóban az időközben elbocsátott operatőrnő gáncsolt-e. (Ő az MNO-nak küldött két levelében bocsánatot is kért, miután egy másik videofelvételen az látható, hogy a felé rohanó tömegbe rúgott és egy gyereket is eltalált.)

A NYT szerint félreértették posztjait

Mohsen és fia ezután tettek szert nemzetközi ismertségre, a média tudósított arról, hogy Németországba értek, ahogy arról is, hogy Spanyolországban futballedzői állást ajánlottak a spanyolul nem tudó menekültnek. Kedvenc csapata, a Real Madrid is fogadta őt és a kisfiút. Ezután viszont a Facebook-oldalán található borítókép alapján elterjedt: valójában az al-Kaida szíriai szárnyának számító an-Núszra Front támogatója volt, melyet az Egyesült Államok is terrorista csoporttá nyilvánított még 2012-ben. A New York Times szerint Mohsen Facebook-posztjait, a Shahada hit melletti elköteleződését és az Aszaddal szembeni, a szunnita harcosokkal szimpatizáló posztját félreértették. Előbbi képet a férfi azóta törölte oldaláról.

Aszad hívei ferdítenek a férfi szerint

Hírdetés

Mohszen egy telefonos beszélgetésben azt állította, hogy soha nem támogatta az an-Núszra Frontot, és csupán az Aszad-kormánnyal szembeni békés demonstrációkban vett részt 2011-ben. Sőt, állítása szerint le is mondott egy kormányzati sportegyesületi pozícióról, mielőtt elmenekült volna. „Gyűlölöm az erőszakot, ezért is menekültem el Deir al-Zaurból” – nyilatkozta. Mohsen szerint Aszad hívei szándékosan elferdítették, amiket vallott, hogy így próbálják diszkreditálni őt a kormánnyal szembeni felszólalása miatt.

A férfi azt is mondta, hogy a borítóképén nem az an-Núszra Front zászlaja volt látható, mivel az kicsit másként néz ki. Mint mondta: a kép csak annyit állít, hogy „nincs Isten az egy Istenen kívül”, szóval nem érti a problémát, és Szaúd-Arábiának is ugyanezek a szavak vannak a zászlaján.

A New York Times kiemelte azt is, hogy Mohsen kétes múltjának terjesztői között van Leith Abou Fadel is, egy szíriai kormányszimpatizáns lap munkatársa.

Ötven kurdot mészároltak le

Később a szíriai kurd párt (PYD) jelentette be: Mohszen nemcsak az an-Núszra Front támogatója és tagja volt, de 2004-ben részt vett egy kurd lázadás leverésében is, Qamishlo városában. Ekkor ötven kurd lázadót öltek meg a szír fegyveres erők egy futballmeccs után. Mohsen a New York Times szerint tagadta, hogy részt vett volna ebben, egy kurd újságíró, Mustafa Ebdi pedig kritizálta a PYD-t, mondván, komoly vádakat fogalmaznak meg bizonyítékok nélkül.

A Kurdisztánban tartózkodó Jászberényi Sándor újságíró viszont azt írta a Facebookon: több forrással is beszélt, és megerősítették neki, hogy a férfi az an-Núszra Front tagja volt. „A kurdok elmondása szerint a férfi, akit László Petra felrúgott, konkrétan népirtásban érintett, és azután menekült el, amikor a YPG átvette az ellenőrzést Haszaka felett” – írta, kommentben pedig hozzátette: megkérdezi, van-e tárgyi bizonyíték, és ha igen, beszerzi azt. „Most mondták a YPG-sek, hogy van egy videó a pasasról, melyben arról beszél, miért ölték meg a kurdokat” – tette még hozzá. Később viszont azt is írta: „Annyit szeretnék kérni mindenkitől, hogy ne vonjon le messzemenő következtetéseket, egyelőre csak szóban erősítették meg a kurdok az állításokat, különböző politikai frakciókból. Próbálok szerezni bizonyítékokat, már amennyiben vannak. Amennyiben pedig nincsenek hitelt érdemlő bizonyítékok, úgy vissza fogom vonni az állításomat és elnézést fogok kérni.”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »