Erdei séta közben pár évvel ezelőtt még csak nagy ritkán találkoztunk túrázókkal. Üresek voltak a parkolók a turistautak kezdőpontjain, és néha a benőtt ösvényt is nehezen találtuk meg. Idén már rendszeresen megtelnek a kirándulóhelyek és keresni sem kell a fákon a ritka jelzéseket, elég a kitaposott utat követni.
A járványhoz a temérdek negatívum, veszteség, fájdalom mellé talán csak ezt a pozitívumot lehetne hozzáírni: más szabadidős tevékenység híján rákényszerítette az emberek egy részét a természetjárásra. Idős barátnők nordic walking botokkal róják a kilométereiket. Párok sétálnak kézen fogva, és végre odafigyelnek egymásra. Szülők viszik ki a gyermekeiket a zöldbe. Megörökítik mobiljaikkal a jég fogságából előtörő patakot, a hegyláncok panorámáját. Ha pedig nemcsak sétálnak a természetben, hanem a hozzá kapcsolódó híradásokra is jobban odafigyelnek, utánaolvasnak, az még a klímaváltozás elleni összefogásra is pozitívan hathat.
Azok után, hogy a felnövekvő generációk nagyrészt már az internet virtuális valóságában élik az életüket a négy fal között, a 21. századi „vissza a természetbe” jelenség biztató fordulatot ígér. Már az is nagy dolog, hogy sokan futni, kerékpározni, kirándulni kezdtek egészségük, lelki békéjük megőrzéséért. Főleg ezekben a hetekben, amikor a járvány új szintre lépett, a többféle mutáció gyorsíthatja a fertőzési láncot és a betegség lefolyása is súlyosbodhat, különösen fontos a rendszeres mozgás, a friss levegőn tartózkodás, a feltöltődés a természetben. Nem mindegy persze, hogy mi lesz az úti cél.
A minap a Duna árterében, az egyik utolsó, védett keményfa-ligeterdőben sétáltunk. Terebélyes tölgyek és szikár, magas kőrisek fenséges látványa keveredett az összeeszkábált vadászlesekével. Amerre csak vitt az út, bádogból, hullámlemezből, műanyagból barkácsolt, zárt magaslesek követték egymást. Az utolsót éppen egy sasfészek közelében állították fel. Amikor pedig azt gondoltuk, hogy itt bizony már a traktor sem bír átvergődni a mélyen barázdált, szétgyúrt utakon, hirtelen szemétlerakatba botlottunk a rengeteg erdő közepén.
A statisztikák szerint minden ötödik gyerek szorong és boldogtalan a vírushelyzetben, és valószínűleg a felnőtteknél sem jobb a helyzet. Ilyen körülmények között a rendszeres séta, a természetben töltött idő tényleg csodát tehet. Annál is inkább, mert ugyanezen felmérés szerint a gyerekek csaknem 90 százaléka egyébként tisztában van a klímaváltozással, és annak környezetünkre gyakorolt hatásaival.
Az erdő pedig nem egy szűk csoport sorompókkal és tiltó táblákkal elzárt tulajdona, ahol a többség kirekesztésével, összetákolt lesekből gondtalanul lövöldözhet a kiszórt eleségre gyűlő vadakra. Mindannyiunknak helye van a természetben. Ha pedig a magunkénak érezzük, vigyázni is fogunk rá, és kiállhatunk a védelméért. Hiszen 2020–2021-ben meg kellett élnünk, a saját bőrünkön megtapasztalnunk, hogy a természet lett az utolsó menedékünk. Amit eddig soha, egyetlen vírus sem tudott legyűrni, de nekünk talán még ez is sikerülhet.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
