Virológus: ezekért a dolgokért ma már nem néznek futóbolondnak

Virológus: ezekért a dolgokért ma már nem néznek futóbolondnak

Az élet számos területén hozott gyökeres változást az immáron egy éve velünk élő koronavírus.

Rusvai Miklós virológus szerint az emberek, egy évvel a pandémia kirobbanása után, jóval többet tudnak olyan fogalmakról, mint a vírusok, a fertőzés, vagy az immunitás, ami járványtudatosabbá is tette őket.

Hírdetés

„Sokkal higiénikusabbak lettünk. Korábban nem mindenki mosott kezet amint hazaért, mára ez is megváltozott – fogalmazott a Hírado.hu-nak a szakember. – Emlékszem arra is, hogy 30 éve még futóbolondnak nevezték azokat, akik a ház körül, vagy egy parkban kocogtak. Manapság ezen már senki nem csodálkozik. Ugyanígy a járvány kirobbanása előtt megbámulták azokat a kerékpárosokat, akik maszkban tekertek, miközben mára a maszkviselés teljesen elfogadottá vált” – tette hozzá a virológus professzor, aki egy másik érdekességet is említett.

„A koronavírus-járvány miatt a jövőben sokkal több munkahely fogja alkalmazni a távmunkát. Ráadásul az is világossá vált, hogy egy nemzetközi konferenciát nemcsak úgy lehet megtartani, hogy elutazunk például Thaiföldre, hanem online is, ami így sokkal olcsóbb is és ugyanolyan hatékony lehet” – vélekedett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »