Viperával verték a hatvani diákot

Viperával verték a hatvani diákot

Viperával verték a hatvani diákot

Vádat emelt a Hatvani Járási Ügyészség két férfi ellen, akik októberben megtámadták az egyik városi iskola 18 éves diákját. A diákot teleszkópos fémbottal, utcai nevén viperával is ütötték, de a testnevelő tanára ezután elzavarta a támadókat.

Hírdetés

Az ügyészség közleménye szerint egy iskolán kívüli testnevelési órát tartottak az egyik hatvani középiskolában. Az óra után a tanár meghívta fagyira az osztályt, ekkor kötött bele az egyik tanulóba egy férfi, akit korábbról ismert. A sértegetések először verekedés nélkül értek véget, de a kötekedő fiú testvére is megjelent, aki többször megütötte a 18 éves diákot. Ekkor beavatkozott a tanár, de először nem sikerült leszednie a támadót a diákjáról.

Ezután hajtott be a térre személygépkocsijával a két addigi támadó harmadik testvére, aki – észlelve a dulakodást – kiugrott az autójából, és egy fémből készült teleszkópos bottal – úgynevezett viperával – öccse megsegítésére indult. Az idősebb vádlott megpróbálta a bottal leütni a védekező diákot, de ő az alkarjával hárította a fejére irányzott ütést, amitől a vipera a földre esett.

A tanítványát mindvégig bátran védelmező pedagógus csak ezt követően tudott véget vetni az erőszaknak. A vádlottak a tanár felszólítását követően szitkozódva és fenyegetőzve ugyan, de távoztak a helyszínről.

A két verekedő testvér ellen garázdaság és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal vádolják.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »