Vesztésre áll a „First America“?

A tábornok a legális iráni hadsereg katonája volt. Voltak azonban olyan „melléktevékenységei“, amivel más, félkatonai csoportokat is terelgetett a Közel-Keleten.

Tehát szó sincs egy ma született bárányról, hanem minden háborús olajjal megkent véreskezű katonáról.

A Fehér Ház a béke fenntartásával indokolta a támadást, sok emberéletet lehetett így megmenteni – vélik a Fehér Ház urai. Akadt azonban az ENSZ-ben is olyan vélemény, hogy ez a támadás az USA részéről állami terrorizmusnak és a nemzetközi jog megsértésének minősíthető.

Az irániak bosszút fogadtak, majd pár ballisztikus rakétát küldtek néhány amerikai támaszpont ellen Irakban.

Forgassuk vissza az eseményeket egészen valahova a kilencvenes évek elejére.

Ekkortájt kezdődött az a pentagoni játszma, amikor a katonai titkosszolgálatok íróasztalain létrehozták az ISIS-t, az Iszlám Állam alapját. Felfegyverezték, kiképezték. Majd a NATO egyes európai országainak segítségével porrá bombázták Észak-Afrikát és kirobbantották a szíriai konfliktust. Itt már az ISIS is komoly szerepet kapott. Elindult a nagy népvándorlás előszőr keletről, majd a szubszaharai Afrikából, ahová sikeresen exportálták az ISIS ideológiáját. Ez folytatódik a mai napig. Európa elözönlése folyamatban van.

Az események hátterében nyerte meg Donald Trump az amerikai választásokat a rá jellemző „First America“ szlogennel.

Próbálkozott is, azonban kénytelen volt elég harsányan visszavonulót fújni, mert a lokális Amerika még mindig sokkal gyöngébb a globális Amerikánál. A gazdaság már nem dübörög, leszállófélben van, folytonosak a kínaiakkal és az oroszokkal való konfliktusai.

Hírdetés

Az USA-nak nem jó, ha túl sokáig van béke körülötte.

Egész történelme során talán négy-öt éve volt békés, amikor senkivel sem állt nyíltan vagy burkoltan hadban. Miután a II. világháborúban átvette a világcsendőr szerepét, még intenzívebb lett a hadakozása szerte a világban. Ezzel járt a saját fegyvergyártásának kifejlesztése, hiszen a háborúhoz nemcsak pénz, de fegyver is kell. A fegyver pedig megint pénzt hoz. A fegyvergyártással nem lehet leállni, mert tönkre menne az ország. Helyet és okot kell találni a gyártásukra és felhasználásukra.

Mivel ez Szíriában nem sikerült, mert Putyin előrelátóan betette a lábát az ajtó közé, tovább kellett lépni. A globális Amerika egy drónos csellel rávette a lokális Amerikát, hogy baj van – pénz kellene.

Nos, csináljunk egy kis háborút, próbáljuk meg, hátha a világ ezt is beveszi, mint sokszor megtette.

Ez a „First America“ első, nagyon erős kudarca, amely tanúsítja a „deep state“, a mély állam létezését, ahol az elnök és a törvényhozás valamilyen formális keretek között működik. Úgy látszik, hogy az igazi döntéseket valahol máshol hozzák meg.

Ha kiújulna egy Irán – Irak – USA konfliktus, akkor ott szem nem marad szárazon és a térség épségben.

Újabb menekülthullám kezdődne, mert a migráció jelenlegi üteme a globális hatalomnak nem elég jó, hiszen jócskán vesztett lendületéből az elmúlt két év alatt. Valami újat kell kitalálni, pénzt és jólétet kell csinálni.

A globalisták és a neokonok egy csapásra (legalább) két legyet üthetnek: fellendülhet a hadiipar és Európa tönkretétele is felgyorsulhat.

Csak az a fránya „First America“ tudna már legalább lábra állni…


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »