Az Egyesült Államok tömeggyilkosságoktól terhelt bűnügyi statisztikájának újabb fekete lapját írták meg vasárnap hajnalban a floridai Orlandóban. Az afgán származású, de már a tengerentúlon született Omar Mateen lemészárolta egy melegbár 49 vendégét és alkalmazottját, további 53 embert pedig megsebesített. Jelen állás szerint ellentmondásos információk állnak rendelkezésre motivációját illetően, miközben azt valószínűsíteni lehet, hogy profilja az úgynevezett magányos farkasokéhoz állt a legközelebb. Az Iszlám Állam és más iszlamista körök ugyan a támadás után magukénak nyilvánították az amerikai biztonsági erők által csak három óra után ártalmatlanított 29 éves férfit, ám ez annak ellenére nem tekinthető a parancsra gyilkolás egyértelmű bizonyítékának. Barack Obama elnök ugyan röviddel a történtek után azt mondta, eleget tudnak ahhoz, hogy gyűlölet-, illetve terrorbűncselekménynek minősítsék a támadást.
Miként azonban más esetekben sem, az elhamarkodott kategorizálás, összehasonlítás, kiragadás nem a tisztánlátás útja. Pláne nem távoli, teljesen más helyzetben lévő kis országok politikusai részéről, akik nyilvánvalóan aktuális érdekeik szerint használják fel az „Óperencián túli” történéseket, megszegve a „ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna” klasszikus szabályát. Ebbe a komolyan nem vehető sorba illeszkedik Kósa Lajos tegnapi napirend előtti felszólalása is a parlamentben, ahol az orlandói támadást az uniós kényszerbetelepítés elleni érvelésre használva úgy fogalmazott: még nem volt elég halott, hogy „a nagyon trendinek számító liberál-baloldali megközelítés” a migrációs kérdésben megváltozzon.
Orlando és az Egyesült Államok fékevesztett fegyveres erőszakkal kapcsolatos problémája sokkal szerteágazóbb kérdés ennél a megközelítésnél. Olyan jelenség, amely különböző problémakörök esetenként változó kombinációjú és arányú, de a mai Amerikára nagyon is jellemző átfedéséből áll elő. A floridai esetnél kétségtelenül meglévő faktor a második generációs muszlimok társadalmi integrációval kapcsolatos frusztrációja, ám nem az egyetlen. Egyre határozottabban körvonalazódik egy ennél jóval szélesebb körű, etnikumok (és bevándorlást követő beilleszkedési állapotuk) felett álló megosztottság is. Ebben a homoszexuálisok emancipációja mint az egyik kitüntetett baloldali-liberális projekt ellenszenvre talál a „tősgyökeres” amerikaiak részéről éppúgy, mint a bevándorlás tömegét adó katolikus latinok soraiban, hogy az egyre számosabb amerikai muszlim közösségről ne is beszéljünk. Akik – tegyük hozzá – rendkívül szerteágazó hátterük ellenére mind vallásos, konzervatív platformon állnak, és úgy érzik, hogy hagyományos értékeik ostrom alatt vannak. De Orlandóban ott van az általános, a 2016-os választási kampány által csúcsra járatott társadalmi felajzottság is, amelyben a szokásosnál nagyobb az idegesség, gyorsabbak a reakciók, és kevesebb a gondolkodásra szánt idő. Sajnos egyáltalán nem meglepő, amikor az ilyen jelenségek a fegyvertartás és az erőszak olyan kultúrájával alkotnak tragikus kombinációt, amelyet az Egyesült Államokban megszokhattunk.
A tömeggyilkosságok tagadhatatlanul az Egyesült Államok súlyos és sokasodó társadalmi-politikai problémáira világítanak rá, melyek akaratlanul befolyásolják a nagyhatalmi „erőkivetítésre” való képességét és hajlandóságát is. Ez azért is rossz hír, mert a történelmi recept szerint ez még több kifelé elkövetett hiba és agresszivitás előjele is lehet.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 14.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
