Veres János: Válogatott versek

Veres János: Válogatott versek

Rimaszombatban megjelent Veres János Válogatott versek című kötete a költő, író fiának, Vörös Attilának a szerkesztésében.

Veres János 1930-ban született a Gömör megyei Tornalján Vörös Zoltán néven. 1949-ben tüdőbajban megbetegedett, a Magas-Tátrában kezelték. A szanatóriumban megismerkedett Fábry Zoltánnal, aki felfedezte költői tehetségét és hatással volt rá.

Az 1968-as csehszlovákiai események során kiállt a Rimaszombati járás magyarságának nemzeti jogaiért, s emiatt koholt vádakkal meghurcolták, aminek következtében megbetegedett. 1970-től nem publikálhatott, szilenciumra ítélték. Művei magyarországi lapokban jelentek meg.

Munkásságát 1990-ben Madách-díjjal, 1997-ben Pro Gömör díjjal jutalmazták, szülőföldjén Blaha Lujza-plakettel és Csemadok-kitüntetésekkel ismerték el. 1989 után rehabilitálták, 1999-ben hunyt el Rimaszombatban. Halála után posztumusz Magyar Köztársaság Aranyéremmel tüntették ki.

Hírdetés

„Verseinek hangulatát az életöröm, a szerelmi vágy, a gömöri táj szépségének csodálata hatja át, de ugyanakkor a saját betegsége és a gyarmati sorba taszított szülőföld, valamint az itt élő őshonos magyarság sorsa iránti aggodalom borúja is. A vers, a dal számára is szellemi, lelki kenyér, táplálék. Mindennapi szükséglet” – írja Mihály Molnár László.

Mint kifejtette, Veres János szikár ember volt, de minden körülmény ellenére derűt tudott maga körül teremteni. Életkedvét nem tudták hosszú ideig elvenni, még akkor sem, amikor koholt bűnöket róttak fel neki emberarcú gondolatai miatt.

Veres János helyenként romantikusan túlfűtött, dekoratív lírája sok szép élményt nyújthat a versszerető olvasónak. Saját élményanyagán túl népi, modern, magyar és európai hatásokat is bele tudott szőni a verseibe, melyekből a szülőföld, a felvidéki, a gömöri magyarság és a nép szeretete köszön vissza.

A kötet beszerezhető a rimaszombati és tornaljai Tompa Mihály Könyvesboltokban.

(HE/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »