Véget ért a vasutassztrájk, miután a közlekedési minisztérium inflációkövetõ béremelést ígért

Véget ért a vasutassztrájk, miután a közlekedési minisztérium inflációkövetõ béremelést ígért

Véget ért hétfő este a reggeli órákban kezdődött spontán munkabeszüntetés a román állami vasúti társaságnál (CFR), miután a közlekedési minisztérium a fogyasztói árak növekedésével megegyező mértékű béremelést ígért jövő év áprilisától.

A mozdonyszerelők és pályakarbantartók tiltakozását az a pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelet váltotta ki, amely a jövő évre befagyasztotta a közalkalmazottak bérét (az egészségügyi dolgozók és a tanárok kivételével), ezzel az intézkedéssel ugyanis immár harmadszor halasztották el Romániában a vasutasok jogállásáról szóló, jelentős (átlagosan 35 százalékra tehető) béremeléseket előirányzó törvény jövő áprilistól esedékes hatályba lépését.

A hétfői munkabeszüntetés nyomán 261 személyszállító vonat állt le szerte az országban, egyes vonatok 5-6 órát késtek, a hidegben magukra hagyott utasok ezreinek pedig senki sem tudott tájékoztatást adni arról, hogy mire számíthatnak. A bukaresti Északi pályaudvarról helyi idő szerint 17 órakor indultak el az első vonatok.

Hírdetés

A hétfői tárgyalások menetéről tudósító Economedia.ro gazdasági portál délután még tízszázalékos bérfejlesztési megállapodásról írt, amely Sorin Grindeanu szociáldemokrata (PSD) közlekedési miniszter szerint nagyságrendileg egymilliárd lejes többletkiadást jelentene a román költségvetésnek. A kormány által hétfőn elfogadott és a parlament elé terjesztett büdzsé tervezetében azonban ez a kiadás nem szerepel.

A sztrájk első óráiban Grindreanu úgy nyilatkozott: „nem ő tett felelőtlen ígéreteket a vasutasoknak”, Románia pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy fenntarthatóvá teszi a jelenleg veszteséges CFR működését. Az Economedia szerint viszont a tárcavezetőnek nem kellene másra hárítania a felelősséget, a vasutasok ugyanis most annak a törvénynek az előírásait akarják behajtani a jobb- és baloldal összefogásával alakult nagykoalíciós kormánytöbbségen, amelyet tavaly a PSD és az RMDSZ szavazott meg az akkori jobbközép kisebbségi kormány ellenkezése dacára, közvetlenül a parlamenti választások előtt.

Romániában novemberben 7,8 százalékos volt az éves infláció.

A Mediafax hírügynökség szerint a költségvetési törvény parlamenti vitája során a sztrájkhullám továbbterjedésére lehet számítani a közszférában. A rendőrségi alkalmazottak, börtönőrök és tartalékos katonák is országos megmozdulásokat helyeztek kilátásba, jövedelmük befagyasztása ellen tiltakozva és azt követelve, hogy ne napolják el a parlament által számukra megszavazott béremelések bevezetését. (mti)

Illusztráció: Vașadi Viorel képe a Pixabay -en.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »