Egyszer mindennek vége szakad.
Ez a legnagyobb tanulsága a török helyhatósági választásoknak.
25 éves totális uralom után mégis előfordulhatott az, hogy a két legnagyobb török város vezetése – nagyon kis szavazattöbbséggel, de mégis – kicsúszik a kormánypárt kezéből.
A vasárnapi török helyhatósági választások eredményeképpen a hatalmas, 15 milliós Isztambult és a 6 milliós Ankarát egy sor más város mellett már az ellenzék fogja irányítani.
Mégis hogy fordulhatott ez elő, amikor a közmédia a maga 15 csatornájával, számtalan rádiójával reggeltől estig fújta a nyers, kíméletlen, megosztó, szakadatlanul közellenséget kreáló kormánypropagandát?
Amikor az országban már nem volt egyetlenegy újság sem, amely félelem nélkül merte volna a jelenségeket a hivatalos iránytól eltérően magyarázni?
Amikor a közösségi média szintjéig hatolt az üldözés, az ellenzékkeresés?
Amikor az állambiztonsági szervek 15 éves gimnazistákat is letartóztathattak, mert kritizálni merték a mindenható elnököt egy bugyuta verssel?
Amikor a börtönök valós és vélt rendszerellenessel lettek teli?
Amikor elképzelhetetlen méreteket öltött a boszorkányüldözés a XXI. századi Európában?
Akkor hogyan történhetett ez mégis?
A válasz nagyon egyszerű: az életet nem lehet propagandával felülírni.
A valóság előbb-utóbb győzedelmeskedik.
Hiszen a török valóság már rég nem az, amit az erdogani propagandagépezet próbált vonzóan csomagolva előadni.
A 20% fölötti infláció, az egy év alatt az értékének a felét vesztő török líra, a menekülő forró tőke, a csökkenő ipari termelés és a mindennek eredményeképpen stagnáló gazdaság megtette a hatását.
A törökök lassan más alternatívák után kezdtek nézni.
Alternatívák pedig mindig vannak.
A II. világháború utáni török politikai élet döcögő, de mégis intézményesedni próbáló pluralista modellje még ellenállt Erdogan egyszemélyes hatalomra épülő autokrata rendszerének.
És végül mégis létrejött az, amit elképzelhetetlennek tartottak!
Szélsőjobbtól szociáldemokratáig, kurd nacionalistától liberálisig Erdogan ellenzékének sikerült valamilyen laza választási szövetségbe tömörülni.
Abban, hogy ez az ellenzéki szövetségi modell létrejött, a legnagyobb érdem természetesen Erdogané, hiszen ezeket az ideológiailag egymástól ennyire eltérő politikai pártokat csak ilyen szintű elnyomás hozhatta össze.
Azt mondja a keleti bölcsesség, hogy a tigris, a szarvas, a róka, a nyúl, a farkas és a juh csak akkor fut békében egymás mellett, ha ég az erdő.
Törökország most ezt éli át.
És a tüzet el kell oltani!
A választás érdekes momentuma az is, hogy az első eredmények (és veszteségek) tudatában maga Erdogan is sokkal békülékenyebb és megegyezést kereső beszédet mondott.
Hogy lesz-e ennek foganatja, az az elkövetkező hónapok legizgalmasabb kérdése lesz.
Tarik Demirkan a Türkinfo főszerkesztője
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
