Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több dél-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. vasárnap délután.
A riasztással érintett baranyai, tolnai és Bács-Kiskun vármegyei járásokban a következő órákban hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.
A veszélyjelzés szerint vasárnap késő estig több helyen fordulhatnak elő gyors mozgású zivatarok általában viharos, óránkénti 60-80 kilométeres széllökések és 1-2 centiméteres jég kíséretében.
Főként az ország déli felén, harmadán, kisebb valószínűséggel az északkeleti határszél közelében a délutáni, kora esti órákban heves zivatarok, szupercellák is kialakulhatnak, amelyekhez óránkénti 80-100 kilométeres, néhol ennél is erősebb széllökés, akár
2-4 centiméternél nagyobb jég
és lokálisan 25-30 millimétert meghaladó csapadék vagy felhőszakadás társulhat.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az időjárási helyzettől függően a délutáni órákban akár a legmagasabb, piros riasztási fokozatot is kiadhatják.
Éjszaka az ország jelentős részén stabilizálódik a légkör, de a délnyugati tájakon még előfordulhat zivatartevékenység.
Ezek alapján a HungaroMet Zrt. vasárnapra másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki hevesebb zivatarok veszélye miatt Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye területére, ahol a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.
https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https://www.facebook.com/reel/1547573883741132/&show_text=false&width=267&t=0
Nógrád és Heves vármegye kivételével az ország többi részére elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést adtak ki, az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
Az Időkép radarján jól láthatók a veszélyeztetett helyszínek.
Azt kérik, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjünk.
Szólnak az autósoknak is
Az úton lévőket is óvatosságra intik; autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni, a villámárvizek ugyanis komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el. Azt tanácsolják, ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, álljunk meg valahol, ha pedig erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk.
Zivatar idején kerülni kell a kilátókat, a villanyoszlopokat. Ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt, akit pedig erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, amely legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.
Azt kérik továbbá, hogy aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezzen a 112-es segélyhívón.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



