Halmai Tamás költő, író, irodalmár az Új Ember 2026. június 7-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben megjelent verseit olvashatják.
A légben ideák kerengenek.
Fogalmak, eszmék, álmok, rendszerek.
Hogy erő, tömeg, szám és számtan történt:
Isten ízlése szabta meg a törvényt,
stílusérzéke mérte ki a rendet,
mikor kézműves világot teremtett.
Diszkréciót itt ne is követelj:
elárulja a jelentést a jel.
„Barátaim”, szólok a fűhöz, fához.
„Testvérem”, biccent a fenyő, és fárosz
módjára indul békesség felé.
Követem. Lábnyoma a Léleké.
És átkelünk tizenkét tengeren.
És nem moccanunk. Újratervezem
a halhatatlanság tartalmait.
Megáll a szél. Énekelni tanít.
Ahogy belakom a zöld tereket,
körbevesz az aranyló eredet.
Mint nemesített fény, úgy gyúlnak át
a klorofillon a galaktikák.
Világosságok szférákig lobogva
világa hull udvari boldogokra.
Őszapók munkatervét, mint a gyom,
aranypintyekkel megtanácskozom.
Mikor másodszor meghalt – s utoljára –,
magát újra a sötétben találta:
ugyanabba a nemlétbe zuhant.
De tudta már, palota lesz a hant.
S mikor másodszor feltámadt, gyakorlott
derűvel nézte, hogy folynak a dolgok
Betánián túl, a tér túlfelén.
Isten országa ég és földi fény.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
