Vége a papírsétáltatásnak

Vége a papírsétáltatásnak

Döntő házként szavazta meg tegnap a képviselőház a hivatali ügyintézés egyszerűsítésére és hatékonyabbá tételére irányuló törvénytervezetet, amely többek között előírja a fűzős irattartó (sínes dosszié) kiiktatását.

A jogszabályjavaslat kötelezővé teszi a közintézmények, a központi és helyi hatóságok, valamint a közhasznú státussal rendelkező jogi személyek számára, hogy térítésmentesen a polgárok rendelkezésére bocsássák online, letölthető vagy nyomtatott formában a szolgáltatásaikhoz kapcsolódó kérvényeket, űrlapokat, nyomtatványokat. A tervezet előírja továbbá, hogy a személyi igazolvány elektronikus formában beküldött másolatát is el kell fogadni, és megszünteti a dokumentumok hitelesített másolatának benyújtására vonatkozó követelményt, az iratoknak az eredetivel való megfelelését az illetékes tisztviselőnek kell tanúsítania. A különféle procedúrákat informatizálni kell, és lehetővé kell tenni a bankkártyás vagy másféle fizetést is. A törvénytervezetet a szenátus elutasította, de a képviselőház döntő házként elfogadta.

Hírdetés

Ugyancsak tegnap fogadta el szintén döntő házként a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy a hatóságok elektronikus formában is kiállíthassák az erkölcsi bizonyítványt. Ennek végrehajtási eljárását a belügyminisztériumnak és az igazságügyi minisztériumnak ki kell dolgoznia a törvény hatálybalépésétől számított hat hónapon belül.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »