Ősi maffiamódszer a védelmi pénz szedése.
Bulgáriában a 90-es években személyesen is láthattam a működését. A kommunizmus alatt túlfejleszett sportipar mellékterméke volt a jelenség kezdete.
A kommunizmusban állami presztízs volt a sport. Így hihetetlen mennyiségben voltak sportolók. Persze a kor szokása szerint álamatőrökként, azaz – nem ahogy nyugaton – nem voltak hivtalosan profik, hanem volt kamu civil munkahelyük, de a valóságban csak sportolással foglalkoztak. Mindez ment Magyarországon is, de Bulgáriában sokkal nagyobb mértékben.
A rendszer végével hirtelen lett tehát pár tízezer profi sportoló, aki immár nem tudott megélni. A legfelső, legtehetségesebb réteg persze megoldotta: a kapitalizmusban nyíltan profik lettek. De mindenki más számára ez az esély nem létezett.
Mivel az átlag sportoló semmihez se értett, hiszen gyerekkora óta csak sportjával foglalkozott, nehéz volt a munkakeresés. Aki jó volt a sportban, de profinak nem tudott elmenni, s a sportja valamilyen erősport volt, annak még volt kiútja. Tolmácsoltam párszor egy újgazdag bolgár millliomosnak, akinek a testőre olimpiai érmes birkózó volt!
De a nagy többségnek ez a lehetóség se létezett. Így aztán alakultak különféle sportegyletek, ezekből lettek őrző-védő cégek, az üzletileg jobban hozzáértő ex-sportolók vezetése alatt, s ezek aztán lassan felszívták a munkanélküli volt sportolókat.
Persze ezek a cégek végeztek valódi munkát is, lásd objektumok őrzését és személyvédelmet, de az igazi tevékenység a maffiszerű működés volt. Felosztották egymás közt az országot, s az adott területen elkezdtek “védelmet” ajánlani minden megjelenő vállalkozásnak, a legkisebbnek és a legnagyobbnak is. A csúcson – ez nagyjából 1992-1995 – még a virágárusok is ügyfelei voltak ezeknek a cégeknek.
Ha valamelyik vállalkozó nem szerződött le velük, annak boltját kirabolták, a berendezést tönkretették, sőt ha kell, meg is verték az illetőt. Így lassan minden vállalkozó beleszámolta költségeibe, hogy szerződnie kell. Tulajdonképpen a védelmet azok adták az adott vállalkozónak, akiktől félnie kellett.
Ahogy a klasszikus verzió: “fizess, különben tönkreteszünk”.
Innentől egyébként korrekt volt a sztori: aki fizetett, azt nem bántották, sőt ha valami független tolvaj lopni merészelt a fizető vállalkozótól, az őrző-védők a rendőrségnél nagyobb hatákonysággal derítették ki a tettes személyét.
Az autóknál is így volt. Aki leszerződött náluk, s ellopták a kocsiját, nagy eséllyel megtalálták. Persze, hiszen kiválóan ismerték az egész autólopás iparágat. Egy időben bizonyos őrző-védő cégek matricája a kocsin teljes biztonságot jelentett a lopás ellen, ugyanis ha az autótolvajok nem mertek az ilyen kocsikhoz nyúlni.
A nagy veszély az volt, ha az üzlet túl jól ment. Ilyenkor ugyanis az örző-védők emelték az “előfizetés” díját is. Hallottam eseteket, hogy már a haszon harmadát szedték be néha az “őrzők”.
A sztori vége egyébként az lett, hogy az örző-védők túl erősek lettek, s elhozta végzetüket. A 90-es évek közepére már olyan gazdagságot halmoztak fel egyes őrző-védő cégvezérek, hogy azt nem lehetett elkölteni a hagyományos módon: azaz luxusvillák, versenyautók, luxusélet költségeire, kasiznók és bordélyházak működtetésére. Olyan összegek gyűltek össze, hogy azokat már be kellett fektetni valami hagyományos üzletbe. A maffia örök problémája ez: a pénzt ki kell mosni, majd be kell helyezni valamilyen nem-maffia típusú üzletbe.
Persze volt aki nemzetközi szintre ment, beszállt a kábítószerkereskedelembe és a nőforgalmazásba. De ez tényleg csak a nagyok játéka, s veszélyes is. Az átlag bolgár újgazdag ex-sportoló nem mert ezekkel a nemzetközi keményfiúkkal tárgyalni: a leggazdagabb is kisfiúnak tűnt egy kolumbiai, mexikói, orosz, stb. “kollégához” képest. Szóval maradt a legális üzletbe való beszállás.
Azonban ilyenkor jön a baj: ezekben a hagyományos üzletekben már vannak erős emberek, akiket nem lehet zsarolgatni, sőt tárgyalni se nagyon lehetséges velük. Ehhez azért hiányzott az ex-sportolók tehetsége.
Az okosabb őrző-védők ezt megértették, így maradtak őrző-védőnek, nem merészkedték át idegen területre, egyszerűen elkezdtek tényleg csak őrzés-védéssel foglalkozni. (Mellesleg az egyik ilyen cég a volt miniszterelnök Bojko Boriszov cége volt.) Aki át is ment máshová, az is csak a hagyományos maffia-szerű dolgokba, lásd szerencsejáték. Egészen 2020-ig Bulgária leggazdagabb embere egy ilyen személy volt, ő szerencsejátékkal és ingatlanokkal foglalkozott: sokáig jó viszonyban volt Boriszovval, de valamiért összevesztek, így 2020-ban kénytelen volt elköltözni az Egyesült Arab Emirátusokba, azóta kb. 50 büntetőeljárés folyik ellene Bulgáriában.
De a leggazdagabbak mohónak bizonyultak. S átmentek a biztosítási és banki üzletágba. Csakhát ott már ott voltak az ex-kommunista nomenklatúra emberei, volt állambiztonságisok, ráadásul már komoly nyugati kapcsolatokkal. Szóval 1995-től kezdve az összes mohó őrző-védő vezér le lett vadászva, szó szerint, jellemzően fényes nappal a város központjában végezték ki őket profik, azaz direkt figyelmeztetésként minden még élőnek – Oroszországban akkor teljes káosz volt éppen, s a volt szovjet terroristaellenes egységek volt tagjainak egy része így talált “munkát”: bérgyilkosságokat vállalt bárhol a világon, a korabeli hírek szerint 100 ezer dollárért bárkit képes megölni az ilyen “profi”, kivéve poszton lévő állami vezetőket. A legjobban keresett szakemberek az Afganisztánban harcolt szovjet kommandósok volt, ők számítottak a szakma csúcsának, állítólag ők voltak az egyetlenek a világon, akiktől még az izraeli és amerikai csúcskommandósok is tartottak. Tehát pár év alatt minden túl nagyra nőtt őrző-védő vezért fizikailag megsemmisítettek, mára egyetlen ilyen cég se működik.
Az utolsó kivégzés 2005-ben volt, amikor az utolsó ilyen őrző-védő hátterű bankárt megölték, megint fényes nappal, a város központjában. Kiváló szervezés volt. Mesterségesen lassítva lett a forgalom, így a bankár dzsipje lassítani kényszerült. Közben a lámpa zöld lett, elindultak a gyalogosok. Az egyik “gyalogos” a dzsikijéből előhúzott egy kisméretű Uzit (ezt jobban kedvelik a bérgyilkosok, mint az egyébként gyorsabb Kalasnyikovot, mert kisebb, így jól rejthető), majd 30 centiről lőni kezdett. A dzsipen valami védelem volt, normál pisztolyok ellen, de nem ilyen támadás ellen. A bankár a helyszínen meghalt. Az utólagos vizsgálat igazolta: abszolút profi volt az elkövető, a forgalmas utcán senki se sérült meg a bankáron és testőrén kívül (s a testőr is csak megsérült, nem halt meg), 12 lövést adott le, ebből 9-et a bankár testébe, a másik 3-mal lyukat csinált a kocsi jobboldali ablakán.
Itt már az is felmerült, hogy nem csak a bolgár pénzügyi elit fizette a fizikai gyilkost, hanem az amerikai követség is benne volt, ugyanis a megölt ember már Amerikában is terjszkedni próbált.
Láthatóan örült mindenki az esetnek. A nyomozás is parodisztikus volt. Olyan képet adtak ki a gyilkos körözéséhez, hpgy az alapján szinte mindenkit le lehetne tartóztatni. Persze soha nem találták meg, ezen a szinten már sose találnak meg senkit. S ha mégis megtalálnák, akkor se lehet soha eljutni a megbízóig.
De miért mondom ezt el? Mert éppen nemrég fejeztem be a védemi pénz fizetését. Felmondtam a Google-előfizetésemet. Amit főleg azért létesítettem, hogy ne kelljen reklámokat néznem a YouTube-on.
Közben rádöbbentem: azért fizetek, hogy ne zaklassanak – annak, aki zaklat. Teljesen abszurd.
Most jönnek a reklámok, idegesítőek persze, de az még inkább az lenne, ha fizetnék.
Amikor persze nem sürgős, egyszerűen letöltöm a videókat. Ezt a YouTube gátolja, tiltja, de nem nehéz megoldani.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
