Havanna legamerikaibb kerülete Vedado.
Még a spanyol uralom alatt kezdődött meg kiépítése új városközpontként az akkori Havannától nyugati irányban. Az eredeti Havanna csak a Havannai-öböl nyugati partján terült el, ez mai Óhavanna kerület. Onnan nyugatra terjedt természetes módon a város. Kicsit nyugatabbra, kb. másfél kilométerre Óhavanna nyugati határától kezdődött az új városfejlesztés.
Mint a térképen jól látható, majdnem a teljes utcahálózat szabályos Vedadóban:
Az utcanevek is szabályokat követnek: Nyugat-Vedadóban minden északkelet-délnyugat tájolású utca páros számú, a legkeletibb a 2-es utca, a legnyugatibb szabályos utca a 28-as (de van még 30-as és 32-es is, de ezek már nem párhuzamosak teljesen), Kelet-Vedadóban pedig minden ilyen utca betűs, A-val kezdve egészen az O-utcáig – a két részt elválasztó sugárút viszont szám- és betűnélküli, ennek saját „normális” neve van. S mindkét részen a merőleges utcahálózat pedig páratlan számot visel 1-től 25-ig (de van még 27-es is, bár ez már nem párhuzamos teljesen), kivétel maga a tengerparti sugárút, mely megint szám- és betűmentes.
Egyébként pár nagyobb utcának saját neve is van, de ezek kiegészítő nevek:
- 7-es utca: Calzada (= „Országút”),
- 9-es utca: Linea (= „Vonal”),
- G utca: Presidentes (= „Elnökök”),.
A távolságok is azonosak, minden tömb 100 méter, kivéve a C és D közti szakaszt, mely csak 80 méter, s a D és E közti szakaszt, mely viszont 120 méteres. Ennek következtében pár hónap megszokással minden kerületbeli távolság azonnal kiszámolható a cím alapján.
Mindketten ebben a kerületben laktunk. Én a 13 és C sarkán, a múzsám a 17 és M sarkán, ez azt jelenti, 12 sarok, azaz 1200 méter.
Az eredeti tervek szerint vegyes kerületnek kellett volna lennie: azaz lakóházak, kereskedelmi, kulturális intézmények is. A független Kuba alatt – tehát 1902-től – ez annyiban változott, hogy erősödött a kerület lakóhely jellege, épült pár hatalmas kertes ház a helyi elit részére. A Castro-féle forradalom után csökkent mind a kereskedelmi jelleg, mind a lakónegyed jelleg, a nagy ingatlanok tulajdonosai szinte mind elhagyták az országot, ingatlanjaik államosítva lettek, s rendszerint állami intézmények költöztek be, valamint ki lettek adva bérbe idegen követségeknek.
Én egy ilyen államosított házban éltem, mely 1959-ig az egyik nagy kubai szivárgyáros lányának tulajdona volt. Múzsám meg egy eredetileg luxus-toronyháznak készült, 39-emeletes házban lakott – népszerű neve: Focsa, ami persze spanyolul olvasandó, azaz „foksza” -, ebben is eredetileg a kubai elit élt, az itteni lakások közül a kicsik 150 m2-esek voltak, de voltak kétszintes 400 m2 méretűek is, ez máig Kuba legmagasabb lakóháza. Az épület elit jellegét mutatta, hogy itt a lakások ára 17 ezer és 29 ezer peso között mozgott az 1956-os átadáskor, akkor a havi kubai átlagbér 150 peso körül volt, ez a lakásár mai áron kb. 210 ezer és 350 ezer dollár, azaz Kuba jóval olcsóbb volt, mint az USA.
Mivel a tulajok 99 %-a elhagyta az országot, az épület szinte egésze államosítva lett (a kubai kommunista kormány – ellentétben a kelet-európai gyakorlattal – nem államosította az országban maradt emberek lakását, ha az egyedüli lakás volt). Sokáig nem élvezhették tehát tulajdonukat a legtöbben, alig 2 és fél évig.
1961-1989 között ez volt az egyik fő hely a „baráti” országokból jött kiküldöttek elhelyezésére. A havannai magyar kiküldöttek kb. 40 %-a is itt lakott.
Az épületben volt több kereskedelmi és szórakoztató szint is eredetileg, ezeknek a szerepe a kommunista rendszerben a nullához közelített. Az én időmben összesen egy „speciális üzlet” – értsd: csak külföldiek számára -, egy fodrászat és két étterem működött még, egy nagy volt üzlethelyiségben pedig a Kubai Tv egyik kihelyezett stúdiója volt. A legfelső emeleten eredetileg egy forgó étterem volt, ebből a kommunista hatalom alatt katonai támaszpont lett: innen figyelték a Floridai-szorost jön-e a támadás az USA-ból (nem vicc). Az egykori luxus nyomai még a 80-as években is látszódtak: a belső kert még megvolt, egzotikus növénygyűjteménnyel, viszont a két hatalmas medence és park padjai már siralmas állapotban voltak.
A világkommunizmus bukása katasztrofális eredménnyel járt Kuba számára. Korábban is minden lassan omlott össze, rohadt szét, de a szovjet pénzek ezt azért valamilyen szinten lassították: a kommunista rendszer nem igazán épített semmit, nem voltak generális javítások, de legalább időnként festettek, lyukakat betömtek, megtámasztották a leesni készülő épületrészeket, kertészek dolgoztak az utcákon, stb. 1989-től ez is véget ért, immár jött az apokalipszisszerű állapot.
Azóta a helyzet kicsit javult, bejött korlátozottan az idegen tőke, s lett immár ismét egy jómódúbb kubai réteg. Szóval most Vedado úgy néz ki, hogy 20 %-a szinte normális, 20 %-a veszélyes rom, 60 %-a meg szánalmas állapotú, de még nem romhalmaz.
Az említett Focsa épület megmenekült, ma is áll és lakótömbként üzemel. Egyik mellékterméke ez Hugo Chávez venezuelai elnök és Fidel Castro személyes haverságának. 2002-2013 között rendkívül jó volt a kubai-venezuelai viszony, Kubába ekkor sok venezuelai tőke jött be, s ennek egy részét Havanna részének rendbetételére költötték, többek között a Focsa is fel lett újítva. Mára kezd visszaállni a kommunizmus előtti állapot: jómodú kubaiak megveszik a lakásokat, majd azokat kiadják külföldi turistáknak. Egy átlagos 150 m2-es lakás kb. negyedmillió dollárért vehető meg jelenleg, s napi 50 dollárért bérelhető. Ez az ár normál kubainak természetesen megfizethetetlen, a kubai havi átlagbér jelenleg 28 dollár. Viszont egy turistának ez olcsóbb, mint egy jobb szálloda.
Mielőtt bárki befektetésen gondolkodni – hiszen ez az ár az ötede-negyede egy hasonló ingatlanhoz képest a túlparton, Floridában -, fontos elmondani: Kubában ingatlanja csak kubai állampolgárnak és Kubában állandó letelepedési engedéllyel rendelkező külföldinek lehet. Az összes befektetési hirdetés tehát szimpla átverés.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
