Ősi kőbányában előkerült 15 darabos vaskori szerszámkészlet új megvilágításba helyezi a dák kőfaragó mesterséget és építészeti hagyományaikat.
Dák szerszámok az ősi bányából
A romániai Măgura Călanului település mellett, egy elhagyott mészkőbányában 15 vaskori kőfaragó szerszámra bukkantak. A lelet a római hódítás előtti időkből, a dák királyság korából származik, és ritka betekintést nyújt a korabeli építészeti és kőmegmunkálási technikákba.
A szerszámokat 2022 nyarán találta meg egy helybéli lakos, egy fa tövében, közel a bánya falához. Valószínűleg fosztogatók ásták ki korábban, de a 25 kilós súly meghiúsíthatta tervüket, hogy elvigyék. A leletet szerencsére leadták a Hunyadváraljai Corvin Vármúzeumnak.
Bár a szerszámokat eredeti kontextusukból kiemelve találták meg, több típus kizárólag a dák királyság (Kr. e. 2. század – Kr. u. 106) idejére jellemző. A kőbányászat a rómaiak távozása után, a 3. század közepén teljesen megszűnt a térségben.
A mesterség eszközei
A készlet sokféle célszerszámot tartalmaz:
Ezek négyféle munkatípust fednek le: közvetlen és közvetett ütés, hideg élezés, valamint kőhasítás.
A dák kézjegy: egyedi kialakítás, praktikus használat
A fogazott csákányok nem találhatók meg sem görög, sem római leletek között. Ezeket prizmatikus kőtömbök formázására használták, amelyek a dákok precíz, fényűző kőrakásos építészetére jellemzők.
(A dák építészet egyik különleges vonása a prizmatikus kőtömbökből épített falazat, amely precizitásával és esztétikai igényességével tűnik ki. Az ilyen, pontosan illeszkedő kövekből álló szerkezeteket nem habarccsal, hanem a kövek tökéletes formázásával rögzítették egymáshoz. Ezt a munkát különleges, fogazott élű csákányokkal végezték, amelyek kimondottan erre a célra készültek, és nem ismertek sem a görög, sem a római építészeti hagyományban. A dák építészet tehát nemcsak technikai fejlettségéről, hanem önálló stílusáról is tanúskodik.)
A kis méretű hasítóékek puha mészkő vagy kisebb tömbök hasítására készültek. A helyszínen talált köveken jól kivehetők a befejezetlen vágások és az ékek által hagyott egyenletes mélyedések.
A szerszámkészlet egy kőművesmester tulajdona lehetett, aki minden kőtípushoz külön ékkel dolgozott. Az is elképzelhető, hogy a teljes készlet csak részben került elő: a mester elrejtette őket, vagy a fosztogatók szétszórták a darabokat.
Szokatlan, de beszédes szerszámok
A csiszolókalapácsokat gyakran használták mezőgazdasági eszközök, főként kaszák élezésére. A terepi üllő viszont rendkívül ritka – a római kori Britannia és Gallia hasonló leletei kaszaélezésre utalnak.
(A terepi üllőt a kaszák élezésére használták, mégpedig úgy, hogy a kasza pengéjét a földbe szúrt vagy stabilan elhelyezett üllőre fektették, majd egy kisebb kalapáccsal finoman megkalapálták az él szélét. Ez a technika – a kalapálás vagy verés – nem koptatta, hanem elvékonyította és megkeményítette a fémet, így hosszabb ideig maradt éles. A folyamatot rendszerint fenőkővel való finomítás követte. A terepi üllő lehetővé tette, hogy a munkások közvetlenül a mezőn is karbantarthassák szerszámaikat, anélkül, hogy vissza kellett volna térniük a kovácshoz.)
Ez az első alkalom, hogy ilyen eszközöket kőbányában találnak. A szerszámok valószínűleg a vésők és hegyek élezésére szolgáltak, így lehetővé tették a folyamatos munkát anélkül, hogy a kézművesek kovácshoz kellett volna forduljanak.
A legtöbb eszköz kis méretű, kifejezetten finomító munkákhoz készült. A cél nem a nagy tömbök kitermelése volt, hanem a formázás, felületkezelés, és építési vagy díszítőelemek előkészítése. A lelet nemcsak a dák építészetet, hanem az egykori mesterségek világát is közelebb hozza hozzánk.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
