Egy 2500 éves, az első vaskorban használt, jó állapotban fennmaradt csónakot fedeztek fel a Svájc északi részén fekvő Neuchateli-tóban – jelentette az RTS svájci közszolgálati televízió.
A csónakra Grandson falu közelében bukkantak rá – közölték a feltárásban részt vevő régészek.
A 12,3 méter hosszú csónakot egyetlen tölgyfa törzséből faragták ki. Három és fél méter mélyen bukkantak rá a harmadik legnagyobb svájci tó északi partjánál, egy homokos partszakaszon – közölte Vaud kanton régészeti hivatala. A leletet szerdán mutatták be a nagyközönségnek.
— emmanuel deshayes (@manudeshayes) September 7, 2023
A csónak pénteki kiemelését több hónapos előkészítő munka előzte meg, melynek során a vízalatti állagmegőrzésben járatos szakértők segítettek a régészeknek.
A svájci és a közép-európai tavak igen gazdagok régészeti leletekben, még azokból az időkből, amikor cölöpökön álló falvak épültek a partjaikon, amelyek az UNESCO világörökségi listáján is szerepelnek.
Ezek a települések a Kr. e. ötödik évezred és a Kr. u. 500-as évek között keletkeztek, de a régészek szerint a csónak ezen civilizációk vége felé készülhetett.
A szénizotópos kormeghatározás szerint Kr. e. 750 és 520 között készült, amikor a tó partján már nem álltak falvak. Nem sok vízi jármű maradt fent ilyen jó állapotban – idézte Nicole Pousazt, a kantoni régészeti hivatal munkatársát a SWI swissinfo.ch hírportál.
(MTI)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »