Az Abaúj-tornai Református Egyházmegye és a Csemadok Kassai Városi Választmánya szervezésében került sor a ma már hagyományos magyarbődi megemlékezésre az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tisztelete alkalmából megtartott rendezvényre március 15-én, vasárnap. Juhász Gyula: Március idusára c. versének részletével hívogatták az ünneplőket: „Vannak napok, melyek nem szállnak el,/ De az idők végéig megmaradnak,/ Mint csillagok ragyognak boldogan/ S fényt szórnak minden születő tavasznak …”
Először az ósvacsákányi evangélikus templomnál álltunk meg, ahol Dessewffy Arisztid emléktáblája előtt tisztelegtünk. Felirata: „Itt keresztelték 1802. évi július 16-án Csákány szülöttjét, Dessewffy Arisztid 1848-49-iki hős tábornokot, a magyar nemzet egyik vértanúját. Emléke létesült közadakozásból 1904-ben.“
A település evangélikus lelkésze, ThDr. Magdaléna Činčurová Šefčíková és a gyülekezet meghívására látogattunk a községbe és megkoszorúztuk Dessewffy Arisztid emléktábláját. A lelkész asszony fuvolajátékkal fogadott bennünket. Férje kísérte. Magyar nyelven köszöntötte a csoportot. A faluban már alig beszélnek magyarul, a lelkésznő is nemrégiben tanulta meg nyelvünket, mégis gondosan ápolják a falu szülöttjének emlékét és vörös márvány emléktábláját.
A magyarbődi református templom (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Azután tovább hajtottunk Magyarbődre. A hagyomány úgy tartja, hogy az első kassai csatában (1848.XII.11.) elesett harcosokat nem engedélyezték a császáriak Kassán eltemetni s ezért Balla József, magyarbődi lelkész vállalta, hogy végső tisztességben részesítsék őket. Valószínűleg ez egy szép legenda csupán. Valóságalapja annyi lehet, hogy Magyarbődön akkor tábori kórház működött és az ott elhunytakat temették el helyben.
Az ünnepséget a helyben lakó Pazderák Bertalan (1932-2007) tanár kezdeményezésére tartották meg a rendszerváltás után, aki remélte, ezzel is sikerül gátat vetni a rohamos asszimilációnak a településen.
Érkezésünk után ünnepi istentiszteletre került sor a magyarbődi református templomban. Orémus Zoltán esperes üdvözölte az ünneplőket két nyelven, majd Kovács Zsolt Levente, Vizsoly lelkipásztora tartott ünnepi istentiszteletet. Alapigének Pál Korintusiakhoz intézett második leveléből a 17. verset idézte. „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (3:17) Isten vigasztalását – prédikálta a lelkész – sokan, sokféleképpen értelmezik.
„Szabadság! itten hordozák/ Véres zászlóidat,“ – mondta Vörösmarty. A budaméri csatában elesettek áldozatot hoztak alkotmányos jogainkért. Van mire emlékeznünk! Balla József nem volt rest a tiltó rendelet ellenére, hogy végtisztességben részesítse a hősöket a körülmények ellenére. Ez kötelesség és emberség volt. Engedelmeskedett a lelkiismeret parancsának meghátrálás nélkül.
A történelem során a szabadságot sokféleképpen értelmezték. Az auschwitzi koncentrációs tábor azt hirdette, „Arbeit macht frei” (A munka szabaddá tesz.) Milyen szabadságeszmény volt ez? Történelmi példákkal lehetne további szabadságmagyarázatokkal élni. Mindezek azt bizonyítanák, hogy milyen ingoványos talajra lépünk, ha emberre bízzuk a szabadságot. A zsidók, amikor Egyiptomban éltek, szabadságra vágytak.
Nem emberi akarat forrása a szabadság. Egyedül a szabadító Isten tudja ezt megvalósítani megigazító szeretetével, mert az a bűn által eltorzult. Szabad volt az első emberpárnak a paradicsom minden fájáról enni, csak a jó és a rossz tudásának fájáról volt tilos. A másik embert nem szolga módra fogadom el, hanem szeretetből. A szabadság Istenben talál békét. Nem a világ kényszerképzeteire kell hallgatnunk, mert az kiforgat emberi mivoltunkból.
Ezután a Kassai Magyar Református Egyházközség Laudate Dominum énekkara lépett fel. Majd megkoszorúztuk Balla József sírját a templomkertben és kimentünk a temetőbe. Ünnepi megemlékezés és koszorúzás következett az emlékoszlopnál a református temetőben.
A református temetőben Hanesz Angelika, a Csemadok Kassa Városi Válsztménya elnöke üdvözölte a jelenlévőket, majd Pavol Azari, a település polgármestere köszöntötte az ünneplőket, aki ért magyarul, hiszen egykor nagyszüleivel még ezen a nyelven beszélt.
Röviden összefoglalta március 15-e jelentőségét, majd a budaméri csatára tért ki. A csatába 250-en estek el, akik közül Balla 200 embert temetett el.
Majd köszöntötte az ünneplő közönséget. Örömét fejezte ki, hogy nem felejtjük gyökereinket és hagyományainkat, melyek formáltak minket. Majd felejthetetlen napot kívánt mindannyiunknak. A kassai Őszirózsa énekcsoport következett.
A menet a temetőhöz vonul (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Ünnepi beszédet Tirpák László, Hidvégardó polgármestere mondott. Egy kis magyarországi település polgármesterekként, mely Magyarország legészakibb települése, mondhatja el, hogy ünnepi gondolatait szülőföldje vidékén tarthatja meg. Otthonról hazaérkezett, mert ősei Nagyidáról és Kassáról származnak.
A közösség összetartó erejének és tenni akarásának ékes példája a mai esemény.
Mikor elgondolkozott mai mondanivalóján, a magyar történelem talán legbátrabb eseményei csengtek a fülében, melyeket mindannyian ismerünk. A 48-as események nem voltak előzmény nélküliek. Mindannyian ismerjük a reformkor eredményeit. A nyelvújítás, az irodalom, Petőfi szerelmi és forradalmi költészete, Széchenyi István fénycsóvaként világító lelkesedése és korszakos jelentőségű munkássága.
A magyar szabadság születésnapján együtt dobbannak a magyar szívek, amikor Magyarország Nagyasszonyának összehajtott lobogójára azt a szót írták: szabadság. Ennek a nagy eseménynek híre bejárta az egész országot, s erre csak egyet tudtak felelni: Rabok tovább nem leszünk! A fellelkesített tömeg valóban cselekedni akart. S minden előzetes engedély nélkül kinyomtatták a 12 pontot és Petőfi talpra magyarját.
Mit jelent 1848. március 15.? Az feleljük, forradalom. 1848-49? Szabadságharc. 1848. szeptember 29.? Pákozdi csata. 1849. augusztus 13.? Világosi fegyverletétel. 1849. október 6.? Aradi vértanúk. 1867? Kiegyezés. Minden egyes évszám, megannyi kopjafa, élő mementó. Biztos támpontot jelentő mérföldkövek, jelzőtáblák. Ismerjük az emblematikus történelmi eseményeket.
Petőfi ekkor 25 éves. Egy éves házas, lángoló szerelemmel szereti feleségét, nem gazdag, ám roppant népszerű. Ígéretes jövő áll előtte. Mégis félredob mindent, a biztos sikeres életet, a nyugodt költői örömöket, családi békét és harcba száll a szabadságért és ezért a szent ügyért meg is hal!
Miért? Kérdezném őket a mából. Mit jelent ez a szó manapság? Szabadon választhatunk 5 féle kenyér között, 10 féle tej, 40 féle autó és 120 tévécsatorna közül? Vagy szabadon elmehetek ebből az országból ha nem tetszik itt az élet? „Ahol olcsóbban vehetek meg bármit és drágábban adhatom el saját magam?” Ez a szabadság? „Szabadosságot csináltunk a szabadságból.” Ezért érdemes életet áldozni? Ki tenné!?
Az Őszirózsa (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A forradalom alakjai mire tanították volna gyermekeiket, unokáikat? Ha feltámadnának, elégedettek lennének ünnepléseinkkel? „Nem hinném, hogy lenne mivel megállnunk előttük.” Megbecsüljük a 48-as forradalmárok életáldozatát? Ha igen, nekünk is így kellene kiállnunk hazánk javáért. A 12 pont még mindig betöltésre vár. Nemzeti érzésünk önátadás nélküli. Ünnep, mely ok a munkaszünetre. Ők azt akarták, hogy a nemzet az ő helytállásukból merítsen. „Akkor nem örülnénk a hamisságnak, hanem együtt örülnénk az igazsággal.” Ez a mondat a Szentírásból való. Ha hitüket és indulatukat akarnánk élni, akkor áldozatkészek lennénk nemzetünkért. „De mindehhez Isten lelkének kellene áthatnia bennünket. Krisztus áldozatából kellene tanulnunk…”
Aulich Lajos vallotta, egész életével állandóan szolgált és halálával is azt teszi majd. Bajtársa, Vécsey Károly vallotta, szíve hazája szolgálatáért lángolt.
A mi nemzedékünk örökségbe kapta a szabadságot. Ezért a legtöbben nincsenek tisztában vele. Hogy micsoda felelősség jár élni és nem visszaélni ezzel a szabadsággal. Hogy a szabadság kötelesség. Ha a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, ha a jognak asztalánál mindenki egyaránt helyet foglalhat, ha a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán – ezért mindenki munkálkodjon képességeihez mérten. Életünkkel kell leróni adósságunkat velük szemben. ŐK tudták mi a dolguk és feladatuk abban a világban, ahová Isten teremtette őket. Tudták, az erő és bátorítás felülről jön és majd egyszer erről számot kell adniuk. Kérjük Istent, hogy adja nekünk a bölcsesség és engedelmesség lelkét, a krisztusi indulatot, ahogy ezt nagyjainknak is adta.
A szónok végezetül három megfontolandó tanulságra hívta föl a figyelmet. Egyetlen nemzet sem lehet szabad más nemzet szabadsága nélkül. Elsősorban csak magunkra számíthatunk a magyar nép sorsának alakításában. Közös akarattal. Másoktól nem várhatjuk gondjaink megoldását.
Ugyan 178 év választ el bennünket 1848 hőseitől, ám az eszmék melletti határozott kiállás semmit sem változott. Ők példát adnak nekünk. „Kitartásunkra, összefogásunkra, józan eszünkre még talán soha nem volt ennyire szükség, mint most.”
Tirpák Kovács Orsolya, a hidvégardói polgármester felesége ezután énekével kápráztatott el bennünket. Dr. Hetey Ágota főkonzul Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét olvasta fel. Dr. Varga Leventéné unokája helyet szavalta el Reményik Sándor: Erdélyi március c. versét, mert nem tudott az ünnepségen részt venni. A koszorúzás alatt a Laudate Dominum énekelt. Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget a magyarbődi kultúrházban.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
